A Swietelsky és az Elektro Energy az építmény közúti kapcsolatát is kiépíti a közel 2,5 milliárd forintos beruházásban.
A TED-en kihirdették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legújabb fejlesztésére kiírt közbeszerzés eredményét. A Swietelsky Építő Kft. és az Elektro Energy Kft. a ferihegyi reptér új főportáját, valamint a kapcsolódó útcsatlakozást kivitelezi. A nettó 7 millió eurós (mintegy 2,48 milliárd forintos) beruházásban a nyertes konzorciumnak egyes engedélyezési eljárásokhoz kapcsolódó dokumentációk elkészítése is a feladata lesz.
A leendő épület két részből áll, az egyik része az eseti belépők kiadását biztosítja, míg a másik része az állandó belépőket. A projektben többek közt szociális helyiségek, raktárak, iroda, munkaterület és ügyféltér is kiépül.
A főporta épületét a vecsési kettős körforgalommal kötik össze, a meglévő belső szervizutat is hasznosítva. A beruházásban mintegy 2,5 kilométernyi utat fejlesztenek, eközben részben útfelújítást végeznek, részben új utakat hoznak létre.
A cél az, hogy a közbeszerzések szereplői között valós, intenzív párbeszéd és tudásmegosztás valósuljon meg.
Idén országszerte csaknem kétszáz helyszínen mintegy 2600 programmal várják a tudomány iránt érdeklődőket szeptember 29-én és 30-án, a Kutatók éjszakáján, az ország legjelentősebb tudományos fesztiválján - hangzott el az esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.