A Weinberg'93 kivitelezésében épülő, 8 ezer négyzetméter alapterületű hangárban egyszerre egy szélestörzsű, vagy négy keskenytörzsű repülőgépet tudnak majd kiszolgálni.
Szélestörzsű repülőgépek karbantartására alkalmas új hangár jön létre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az állami tulajdonú Aeroplex Centreal European Kft. beruházásában. A létesítményt a Weinberg ’93 Kft. kivitelezi mintegy 10 milliárd forintból, az új épület alapkövét kedden helyezték el.
A 8 ezer négyzetméter alapterületű hangárban egyszerre egy szélestörzsű, vagy négy keskenytörzsű repülőgépet tudnak kiszolgálni.
Demény Árpád, az Aeroplex ügyvezetője az ünnepségen kiemelte, hogy a magyar légiipar számára is fontos a fejlesztés, mert eddig nem volt lehetőség szélestörzsű gépek karbantartására a budapesti repülőtéren. Megjegyezte továbbá, hogy a hangár felépítése része annak a stratégiának, amelynek részeként a kiszolgáló épületeket felújítják és bővítik is a jövőben.
Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, több mint 200 társaság működik a ferihegyi légikikötőben, ezek stabilitása rendkívül fontos, mert 50 ezer háztartás megélhetését biztosítják.
Hozzátette, az üzemeltető az elmúlt egy évben 100 millió eurót meghaladó értékben hajtott végre fejlesztéseket: átadták a Cargo City árukezelő központot, az új csomagosztályozó rendszert és az 1-es utasmólót is.
Az új beruházás amellett, hogy 200 új munkahelyet teremt, segít Magyarországnak abban, hogy a repülőgép-karbantartás terén az élvonalba emelje az országot
– jegyezte meg Fónagy János állímtitkár.

























Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.