2024.04.19, Péntek
Öt új villamosmegállóval bővül a főváros közlekedése
Látványterv - Budapesti Fejlesztési Központ

Öt új villamosmegállóval bővül a főváros közlekedése

magyarepitok.hu, BFK

2021.03.10. 11:06

Rövidesen megkezdődhet az Új Duna-hídon átvezető négy kilométeres villamospálya, és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra tervezése.

Hirdetés

Korábban már írtunk róla, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kiírta a közbeszerzési eljárást az Új Duna-hídon átvezető villamosvonal tervezésére. Az uniós közbeszerzési közlönyben szerdán megjelent adatok szerint a tervezést a KÖZLEKEDÉS Fővárosi Tervező Iroda Kft., az Arcus Mérnöki Iroda Kft. és a Tömegközlekedés Energiaellátását Tervező és Kivitelező Zrt. közösen végzik.

Az NIF és a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) irányításával készülő Új Duna-híd megépítéséről 2018 végén döntöttek. Az átkelő a budai Galvani utca és a pesti Illatos út vonalában épül meg közvetlen összeköttetést teremve Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között.

Az Új Duna-hídon kétszer két közúti sáv mellett kétvágányú villamospályát is terveznek, emellett mindkét oldalon széles kerékpárút és kényelmes, akadálymentes járda szolgálja majd a közlekedőket.

A nyertes tervezők feladata az Új Duna-hídon átvezető mintegy négy kilométeres kétvágányú villamospálya és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra tervezése.

 

Öt új megállót és egy végállomást terveznek

Az új, kétvágányú, négy kilométeres villamospálya a budai Fehérvári úttól az új Duna-hídon és Észak-Csepelen át, továbbá a ráckevei-Duna-ági új hídon keresztül a pesti Gubacsi útig tart majd. Öt, akadálymentes megálló lesz rajta.

A tervezőknek a két hídon közösségi közlekedési sávokat kell kialakítaniuk, amelyeket a villamosok és buszok is használhatnak majd. A kapcsolódó úthálózat városias jellegű lesz, a villamosok szintbeni csomópontokon, sok helyen fasorok, zöld felületek között haladnak majd. Az új vonalról mindkét déli hévre, azaz a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli vonalra is át lehet majd szállni.

A tervezendő szakaszon öt akadálymentes megállót alakítanak ki:

  • Fehérvári út
  • Szerémi út
  • Budafoki út
  • Weiss Manfréd út H7
  • Soroksári út H6

Az, hogy a BKK járatai hogyan érintik majd a vonalat, csak később dől el. Ez attól is függ, hogy az új hídhoz kapcsolódó úthálózat hogyan épül meg Pesten a Gubacsi úttól az Üllői útig.

A legvalószínűbb egy olyan villamosjárat, amely a Határ út metróállomástól indul, és a Határ úton, illetve a Gubacsi úton éri el az új szakaszt.

A Fehérvári útnál kapcsolat jönne létre a meglévő villamoshálózattal, és Újbuda központ, a Móricz Zsigmond körtér, a Villányi út, a BAH-csomópont, az Alkotás utca, a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy felé.

HelyiközlekedésfejlesztéshídépítésNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)Új Duna-hídBudapesti Fejlesztési Központ (BFK)Galvani híd