Az idei évben 12. alkalommal megrendezik a zenei maratont, bemutatkozik a jazztehetségeket felvonultató Jazz Showcase, újra megrendezik a Budapesti Tavaszi Fesztivált és világsztárokat is vendégül látnak.
Kiemelkedően sikeres évet zárt a MÜPA, az intézmény 2019-ben világsztárokat és a hazai művészeti élet legjobbjait felvonultató évadra készül – derül ki a közleményükből.
„Az elmúlt év több szempontból is kiemelkedő volt a Müpa életében: nem csak a nézőszámban, a hűségprogramunkhoz csatlakozók és az eladott bérleteink számában mutatkozó növekedés miatt, hanem azért is, mert a Müpa falain innen és túl is nagy eredményekre, meghatározó pillanatokra lehetünk büszkék”- mondta el Káel Csaba, vezérigazgató.
2018-ban Bernstein születésének 100. évfordulóját nagy sikerű maratonnal és számos kapcsolódó programmal ünnepelte az intézmény, az Európai Hidak programsorozatban a balti államok és Lengyelország művészete állt fókuszban, de Magyarország V4 elnökségének évében komoly figyelmet szenteltek a visegrádi országok kulturális sokszínűségének is.
A MÜPA 2018-ban több olyan produkció megvalósításában vállalt részt, amely a magyar kultúra nemzetközi bemutatkozása szempontjából mérföldkőnek számított. A világhírű moszkvai Nagyszínház Kálmán Imre-operettesttel nyitotta meg szezonját, a Bolsoj színpadán magyar és orosz sztárelőadók léptek fel.
Novemberben a Shanghai Opera House és a MÜPA koprodukciójában először került színpadra Sanghajban Lehár Ferenc remekműve, A mosoly országa. A kínai bemutató kirobbanó sikerét követően a produkció február 1-jén és 2-án lesz látható majd a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
A MÜPA főszervezésében megvalósuló CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál és a 2019-ben április 5-én nyitó Budapesti Tavaszi Fesztivál gazdag programkínálatával évről évre egyre több külföldi látogatót vonz.
Az idei évben több különlegességgel is készül az intézmény, minden műfajban világsztárok követik egymást az év első felében: jön többek között Sir Simon Rattle és a Londoni Szimfonikus Zenekar, kvartettjével érkezik Branford Marsalis, a Budapesti Wagner-napok keretében 2019-ben megújul a legendás Ring-tetralógia.
A Budapesti Fesztiválzenekarral közösen életre hívott zenei maraton idén Debussy és Ravel életművébe enged bepillantást és már tizenkettedik alkalommal jelentkezik. Szakmai nappal egészül ki Közép-Európa legjelentősebb, dzsessztehetségeket felvonultató tehetségbörzéje, a Jazz Showcase. A 2019/20-as évad első fellépőit, világsztárjait és kiemelt programjait 2019 tavaszán jelenti be az intézmény.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.