Ismét kocsonyakülönlegességekkel és többféle ízesítésű forralt borral, valamint füstölthús-szobrászattal várják az érdeklődőket szombat délután a Pest megyei Vácrátóton január 15-én 14 órától.
Spiegelhalter László polgármester elmondta, hogy hetedik alkalommal rendezik meg január 15-én 14 órától a pikniket.
Kiemelte, hogy idén egy különlegességgel is készülnek: füstölt húsokból készülnek különféle "szobrok": lesz kolbászból bicikli, kerítés, sonkából pedig hóembert faragnak.
A látogatókat több mint ezer adag kocsonyával várják. Tájékoztatása szerint bárki nevezhet a helyszínen, Vácrátót főterén különleges kocsonyával vagy forralt borral. A versenyre benevezett ételeket és italokat szakértő zsűri értékeli.
Spiegelhalter László elmondta, hogy a piknik évről évre egyre több látogatót vonz, köszönhetően annak, hogy a hagyományos kocsonyák mellett például hal-, gyümölcs- és alkoholkocsonyákat is meg lehet kóstolni. Emellett pedig sokféle ízesítésű forralt bort és puncsot is árusítanak.
A látogatók az étel- és italjegyek, az úgynevezett "Rátót-tallérok" megvásárlásával a helyi iskola fejlesztéseit támogatják.
A piknik fővédnöke idén is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Vácrátót országgyűlési képviselője, aki saját kezűleg készített réteseivel járul hozzá a rendezvény sikeréhez.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.