Komplex gépészeti rendszerek kialakítása és összehangolása adta a kivitelezés gerincét.
A piliscsabai Fő utcában található Iosephinum területén központi energiaellátó épületet alakítottak ki a LATEREX Építő Zrt. kivitelezésével.
Az első ütemben az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének épületét ellátó gépészeti tér és transzformátorállomás készült el. A második ütemben pedig a területen lévő épületegyüttes számára kellett megvalósítani a villamos energia-, a meleg- és hideg hőenergia-ellátást optimális költségszinten.
A földszintes épület két szárnyból áll, mely felülnézetből egy patkó alakot formáz. A felvonulási terület szűkössége miatt a vasbeton szerkezetek építésének organizációja nehézkes volt, a szerkezetépítés több ütemben tudott megvalósulni.
Az épület hagyományos vasbeton szerkezetű, sáv- illetve lemezalapokkal. A télen történt szerkezetépítés miatt a megfelelő betonminőségre és a zsaluzási technológia megválasztására különös figyelmet kellett fordítani.
A három különböző hőmérsékletű rendszer hőtermelő működésének optimális összehangolására egy automatika rendszer került kialakításra. Áramszünet esetén egy dízel aggregátor biztosítja a zavartalan működést.
A berendezések egy részét már 2022 telén üzembe helyezték a kivitelezés alatt álló Országos Széchényi Könyvtár kötelespéldányainak elhelyezését szolgáló raktárépület szolgálatára. Nemrégiben a teljes komplexum átadásra került, és használatbavételi engedélyt kapott.
A nettó 678 négyzetméter alapterületű épület építése során
A rendszer több mint 18 millió kWh energia termelésére alkalmas.
A projekt legnagyobb kihívását a komplex gépészeti, elektromos és automatikai rendszerek összehangolása jelentette. Számos egyeztetés történt a megrendelővel, a tervezőkkel és a szakági alvállalkozókkal, hogy a technológiai berendezések megfelelően tudjanak egymással kommunikálni, és minden gép akár külön-külön, illetve egymásra hangolva is el tudja végezni a feladatát.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.