Többek között a környezetvédelemre, az emberi jogokra, az egyenjogúságra és a béke fontosságára reflektálnak idén a Sziget Nagyszínpadán a Love Revolution Special program nemzetközi előadói. Minden nap 10 percben olyan előadásokkal és rövid felszólalásokkal találkozhatunk, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra, valamint az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségre igyekeznek felhívni a figyelmet.
“A “szeretet forradalma” egy nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés” – írták a Sziget szervezői a 2017-ben megfogalmazott Love Revolution kiáltványban, mely a Sziget, kezdetek óta képviselt értékeit foglalja össze.
A “szeretet forradalma” szellemisége a fesztivál számos programjában tetten érhető, így a Nagyszínpadon is, ahol két koncert közti átállásban a világ számos pontjáról érkező előadó hívja fel a körülöttünk lévő legégetőbb problémákra a figyelmet.
Dima Malakhov
A Love Revolution Special idei programsorozat keretében több, mint 20 ország közönségének meghódítása után a Szigetre érkezik a fiatal ukrán akrobata, Dima Malakhov. Előadása a Make Art Not War – közösen Ukrajnáért címet kapta, hiszen a fiatal művész nyers energiájával és lélegzetelállító trükkjeivel szeretné felhívni a figyelmet a béke fontosságára, és arra, hogy az egyensúly kiemelten fontos az élet minden területén, földön és levegőben egyaránt.
Érkezik a Szigetre továbbá JJ Bola kongói születésű, Londonban nevelkedett író, költő, az UNHCR (Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosa) jószolgálati nagykövete. Munkáit több nyelvre is lefordították, kampányaival a menekültek helyzetére és problémáira, valamint a kongói politikai konfliktusra igyekszik felhívni a figyelmet. Szenvedélyesen próbálja elérni, hogy az embereknek legyen bátorságuk megváltoztatni és jobbá tenni az életüket.
A nemzetközi szinten működő Superar program a magas művészi színvonalú, közös zenélés eszközein keresztül inspirálja a programban résztvevő gyermekeket, különös tekintettel azokra, akik helyzetükből adódóan nem jutnak hasonló lehetőségekhez. A mindennapos alkotás öröme, a közös munka és a közös siker megerősítő élménye pótolhatatlan, mely a programban résztvevő gyermekeket és fiatalokat hozzásegíti személyes és társadalmi korlátaik legyőzéséhez, egyéniségük kibontakoztatásához, az élet egyéb területein való sikerességükhöz. A Superar Gyerekkórust a Sziget évek óta támogatja, előadásukat augusztus 12-én hallhatjuk a Nagyszínpadon.
Body Carnival
A Japánból érkező Body Carnival csapata a hip-hop 50. évfordulóját ünnepli és annak legfőbb üzenetét: egymás elfogadásának fontosságát. A Body Carnival a világ egyik legismertebb breaktánc-formációja, számos világverseny nyertese. Miközben rendkívül aktívak a breaktánc nemzetközi színterén, kiemelt szerepet játszanak az új generációk és helyi közösségek fejlesztésében is.
Joshua Beamish
A Joshua Beamish Dance Natural Tendencies című előadása a homofóbia ellen áll ki, és hirdeti, hogy minden szerelem egyenlő. A kanadai kortársbalett-táncos és koreográfus, Joshua Beamish külön a Szigetre készíti ezt a koreográfiáját, mellyel szeretné felhívni a fesztiválozók figyelmét arra, hogy egy ember nem az alapján jó vagy rossz, hogy kit szeret. Mint köztudott, a Sziget évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy fellépjen a homofóbia minden formája ellen.
Vanessa Nakate
A Sziget utolsó napjára érkezik Tori Tsui, hongkongi születésű klímaaktivista és író, aki a mentális egészség és a klímaváltozás közti kapcsolatot vizsgálja, valamint Vanessa Nakate , ugandai klímaaktivista, az UNICEF jószolgálati nagykövete, aki Uganda első fiatal klímasztrájkolójaként megalapította a Rise Up Movement-et, egy mozgalmat, mely a fiatalok klímaügyi törekvéseit képviseli Afrika-szerte. Közösen igyekeznek felhívni a figyelmet mindazokra a lépésekre, melyeket egy igazságosabb és fenntarthatóbb jövő érdekében tehetünk.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.