Saját fesztivállal jelentkezik télen a nyári évadát a hétvégén záró Budapest Park: december 20-án és 21-én rendezik meg a Budapest Park Winterfest elnevezésű eseményt az MVM Dome-ban, ahol sokszínű zenei kínálattal, nyolc produkcióval várják a közönséget.
A Budapest Park tizenharmadik évadának záróhétvégéjén, szeptember 27-én, pénteken a Quimby készül idei utolsó koncertjére, amelyet a Necc Party követ. Szeptember 28-án, szombaton a Punnany Massif lép fel, amely a tavaly megjelent Fel Nem című albuma mellett legnagyobb slágereit is előadja. A koncert után indul A Nagy Évadzáró Afterparty négy tánctéren - áll a szervezők MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Mint kiemelik, a főváros egyik kedvelt szabadtéri szórakozóhelye mostantól nemcsak nyáron kínál koncerteket és "parkos" hangulatot.
Már hosszú évek óta foglalkoztatta őket a gondolat, hogy a téli hónapokban, a következő évad szervezése mellett koncerteket is rendezzenek. Így merült fel a Budapest Park Winterfest ötlete, ahol nyolc olyan produkciónak nyújtanak lehetőséget a színpadon, amely önállóan is sokezer embert vonz nyaranta a Budapest Parkba.
A közleményben idézik Pálffy Andrást, a Budapest Park alapítóját, vezérigazgatóját, aki a téli fesztivál koncepciójáról elmondta: szellemiségük alapja kezdetektől fogva az innováció, így minden évben rengeteg fejlesztéssel készülnek az új évadra. "A Winterfest olyan esemény, amely remekül egyesíti látogatóink igényeit és saját, személyes küldetésünket. Emellett fontosnak tartjuk, hogy télen se engedjük el a nálunk fellépő zenekarok kezét" - mondta.
Hozzátette, hogy a Budapest Park a klubkoncertek kényelmét ötvözi a fesztiválok sokszínűségével és az arénakoncertek monumentalitásával, ezért adta magát az ötlet, hogy ezt most egy másik helyszínen, és egy kicsit más kontextusba ültetve télen is folytassák.
Az MVM Dome-ban mindkét napon négy-négy önálló nagykoncert látható, amelyeket afterparty követ, de meglepetésekkel, pop-up aktivitásokkal is készülnek.
Az első fellépőket a nyári évadzárást követően, vasárnap este jelentik be.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.