Dunavarsány járt jól a fejlesztéssel.
Március 2-án ünnepélyesen átadták a Dunavarsányi Református Egyházközség új intézményét, a Mózeskosár Bölcsődét. Az új bölcsőde 840 millió forintos kormány-, illetve uniós támogatással elkészült, négy csoportszobában 56 kisgyermeket tudnak fogadni.
Az új építésű, földszintes bölcsőde hasznos alapterülete 670 négyzetméter, illetve 17 darab parkolóhelyet is kialakítottak hozzá. A munkálatokat az online elérhető közbeszerzési adatok szerint a budapesti központú DC Bau Invest Kft. végezte el. A fejlesztés helyszínéül szolgáló Dunavarsány Dunaharasztitól közvetlenül délre fekszik Pest vármegyében, a fővárosi agglomeráció szélén.
A bölcsődét elkészülte kapcsán tartott ünnepségen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is részt vett, aki felidézte: az ötvenes évek második felében készült el a templom, olyan korban, amikor Magyarországon senki sem tudta, hogy egyáltalán lehet-e templomot építeni.
Szavaiból kiderült, a dunavarsányi reformátusoknak a viharos történelmi időkben is sikerült mindig megtalálni a településen a továbblépés módjait, elkészült a templom, a torony, a lelkészlakás, sőt a cserkészotthon és a közösségi ház is. A miniszter többek között elmondta: sokat tesz hozzá Dunavarsány mindennapjaihoz az egyházkerület, aminek ékes bizonyítéka a most átadott Mózeskosár bölcsőde is.
Megmaradnak az épület építészeti értékei és ikonikus formája. A tervezési munkákat a tulajdonos Market Asset Management megbízásából a KÖZTI végzi el.