Expresszvillamos, sűrűbben közlekedő járatok, jegyelfogadás a BKK-járatokon – többek között így segíti a közlekedőket a BKK a Keleti pályaudvar augusztus 25. és szeptember 20. közötti lezárása idején. A pályaudvar ebben az időszakban felújítás és karbantartás miatt egyáltalán nem indít és nem fogad vonatokat, a MÁV járatai másik fővárosi állomásokra érkeznek és indulnak. Ebben az időszakban számos fővárosi járaton a vonatokra érvényes jegyekkel, bérletekkel is lehet utazni. A BKK kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az egyhónapos vasúti vágányzár ideje alatt az utasok továbbra is gyorsan, kényelmesen és biztonságosan eljussanak úti céljukhoz.
Egy hónapon át tartó felújítási és karbantartási munkák kezdődnek a Keleti pályaudvaron, ezért augusztus 25-től, hétfőtől szeptember 21-ig a MÁV járatai másik állomásra érkeznek, illetve onnan indulnak. Ezek közül a legfontosabbak a Nyugati pályaudvar, Kelenföld, Kőbánya felső, illetve Kőbánya-Kispest vasútállomások. A BKK és a MÁV-csoport átfogó intézkedésekkel segíti a közlekedőket a lezárás ideje alatt. A Keleti pályaudvar lezárásával, és a vasúti közlekedéssel kapcsolatos információk a MÁV-csoport oldalán érhetők el.
A BKK vonatpótló expresszvillamost indít 37E jelzéssel, a Blaha Lujza tér és Kőbánya felső vasútállomás között, mert számos vonat, így például a hatvani és szolnoki személyvonatok, az Agria és Mátra IR vonatok a Keleti pályaudvar helyett csak Kőbánya felsőig közlekednek, illetve onnan indulnak. A 37E járat kizárólag a fontosabb megállóhelyeken áll meg, a 3-4 perccel rövidebb menetidőnek köszönhetően a vonattal érkezők gyorsabban érhetik el a Hungária körutat, a Nagykörutat, a belvárost, vagy az M2-es és M4-es metrót. A 37-es, a 37A és 37E villamosok együttvéve rendkívül gyakran közlekednek a Keleti pályaudvar lezárásának idején, csúcsidőszakban 3-5 percenként indulnak a szerelvények a végállomásokról.
A 37E villamos az alábbi helyeken áll meg:
A 37E vonatpótló expresszvillamos mellett a 37-es és a 37A villamos továbbra is a megszokott rend szerint közlekedik, azaz le- vagy felszálló utas esetén minden megállóban megállnak a szerelvények. A villamosok menetrendje a BKK oldalán érhető el.
A BKK a Keleti pályaudvar ideiglenes lezárása kapcsán bevezetett 37E vonatpótló expresszvillamoson túl egy hosszabb távú, stratégiai célkitűzés megvalósításán, a villamosgyorsítási program megvalósításán dolgozik. A projekt célja, hogy a főváros villamosvonalain – a meglévő infrastruktúra jobb kihasználásával – a közlekedés gyorsabbá, kiszámíthatóbbá, ezáltal versenyképesebbé váljon. A program keretében a lámpaprogramokat a villamosokhoz hangolják, új, korszerű váltóállítási technológiákat vezetnek be, felülvizsgálják a megállókiosztást, és lehetőség szerint megszüntetik a kényszerű vagy indokolatlan sebességkorlátozásokat. A 37E járat ideiglenes közlekedése nemcsak az aktuális vágányzárhoz kapcsolódó megoldás, hanem egyben a villamosgyorsítási projekt első példája, valós körülmények közötti tesztelési lehetősége is.
A MÁV-Csoport vonatpótló autóbuszokat indít a Puskás Ferenc Stadion M és Kőbánya felső vasútállomás között, melyek rendkívül gyakran közlekednek. Kőbánya felsőnél a pótlóbuszok az Albertirsai út felőli oldalra érkeznek, és onnan indulnak.
A Keleti pályaudvar lezárása miatt számos vonat más fővárosi pályaudvarról, vasútállomásról indul, illetve oda érkeznek.
A fővárosi pályaudvarok és vasútállomások között a BKK elsősorban a metrók igénybevételét javasolja:
A Keleti pályaudvar lezárása miatt az M2-es metró szeptember 1-től hétköznapokon, a reggeli csúcsidőszakban sűrűbben közlekedik.
A gördülékenyebb közlekedés érdekében a Jászberényi úton az Örs vezér tere irányába közlekedő buszok mindegyike (97E, 161, 161A, 161E, 168E, 169E, 261E) megáll Rákos vasútállomásnál, emellett ideiglenesen a 202E busz is megáll a Kozma utcánál.
A Keleti pályaudvar lezárása alatt a BKK kijelölt járatain az alábbi járatokon és szakaszokon érvényesek a MÁV vasúti jegyek és bérletek:
A BKK célja, hogy a Keleti pályaudvar augusztus 25. és szeptember 20. közötti ideiglenes kizárása alatt is biztosítsa a fővárosi közlekedés zavartalanságát és segítse a vonattal a fővárosba érkezők utazását. A 37E vonatpótló expresszvillamos bevezetése, a járatsűrítések, valamint a vasúti jegyek elfogadása mind azt szolgálják, hogy az ügyfelek minél gyorsabban és kényelmesebben eljussanak úti céljukhoz.
A BKK arra kéri az utasokat, hogy utazás előtt tájékozódjanak a BudapestGO alkalmazásban, valamint a MÁV-csoport oldalán.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.