Szombaton és vasárnap a III. kerületi katonavárosi amfiteátrumban rendezik meg az antik hagyományokat felelevenítő AmfiFeszt elnevezésű rendezvényt, melynek részeként az érdeklődők többek között megtekinthetik a barbár és római katonák összecsapását és a germán harci beavatásokat, valamint megismerhetik a római mítoszokat és dallamokat is.
Az Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. által az MTI-hez eljuttatott keddi közlemény szerint az AmfiFeszt élményszerűen mutatja be a klasszikus antikvitást és a római kori kulturális örökségünket. Mint írták, szombaton 13 órakor a "madárjóslással egybekötött római szertartással" nyitják meg a fesztivált.
A főváros legnagyobb római kori fesztiválján látogatók megnézhetik a felvonuló római legionáriusokat, az egymásnak feszülő római és barbár csapatokat, de azt is megtudhatják, hogyan zajlottak a germán harci beavatások, vagy hogy milyen volt a kvád-szarmata szövetségkötés - olvasható az összegzésben.
Kiemelték: az egykori római körszínházban megjelenő gladiátorok a rendezvény főszereplőiként több ízben is porondra lépnek: az érdeklődők láthatják az embert próbáló kiképzésüket, megismerkedhetnek a fegyvernemeikkel, szurkolhatnak a gladiátorjátékokon és testközelből nézhetik végig, hogy mi történik a gladiátoriskolában az ott képzett harcosok elégedetlenkedése esetén.
Az ókori hagyományokat felidéző AmfiFeszten a fiatalabb látogatók bátorságpróbán tesztelhetik rátermettségüket, az amfiteátrum körül pedig családi kalandtúra várja az érdeklődőket.
A tájékoztatás szerint első ízben rendezik meg az AmfiFeszten vasárnap az egész napos mítoszmaratont, ahol a látogatók elmélyülhetnek az ókori mítoszok, hősök és tettek világában.
Több alkalommal is színházi programok színesítik a kínálatot: a legfiatalabb korosztály a Térszínház Faunok és Nimfák című előadásán a görög-római kultúrkör mitikus lényeivel találkozhat, a felnőttek pedig a "hordólakó filozófus", Diogenész szenvedélyes és ironikus vallomását hallgathatják végig.
A történelmi újrajátszó csapatok táboraiban bárki megismerkedhet a Római Birodalom katonaságának különböző korszakait képviselő legionáriusok felszerelésével és harcmodorával, betekintést nyerhet a római polgárok életbe, valamint bemerészkedhet a barbárok táboraiba is, hogy a germán, markomann és szarmata törzsek életmódját is megfigyelje.
A különböző korosztályokat kézműves foglalkozások, régészeti előadások, kerekasztal-beszélgetések, madarász bemutató, rabszolgavásár, tűzzsonglőrök, koncertek és vásári forgatag is várják - olvasható a közleményben.
Bővebb információk a Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer önkormányzata, valamint az Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló, két napos, ingyenes fesztiválról a https://fb.me/e/83xGr84B0 linken találhatók - áll az összegzésben.