Családi programok, népművészeti és kézműves foglalkozások, illetve számos más esemény is várja az érdeklődőket szeptember 2-án a művészek fellépései mellett.
Szeptember első hétvégéjén tartják meg a negyedik Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóját a szentendrei Skanzenben, ahol szombaton a táncházmozgalom kiemelkedő zenekarai, zenészei egész napos programokkal várják az érdeklődőket - derül ki a szervezet sajtóközlrményéből.
Több száz művész vesz részt a kötetlen, baráti együttléten, a magyar nemzet zenei hagyományait őrizve a határ innenső és túloldaláról is. Lehetőség lesz a szakmai kérdések megvitatására és az ismerkedésre is.
A programkínálat szerint kézműves foglalkozásokon, családi programokon, tánc- és énektanításon, zenészfotó-kiállításon, borkóstoláson és vásártéren is részt vehetnek az érdeklődők.
A rendezvény főszínpadán fellép többek között Agócs Gergely mesemondó, a Khamoro Budapest Band és tartanak koboz-, tambura- és citerabemutatót is.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.