90 éve beszélhetünk telefonfülkéből

Bár a telefonszolgáltatás Budapesten már 1879-ben elindult, az utcai telefonfülkék felállítására egészen 1928-ig kellett várni.

Magyarországon a telefon korán elérhetővé vált, de az elterjedése nem volt gyors. 1917-ben csak 82 ezer előfizetőnek volt telefonja, ami 1920-ra – a háború utáni zavaros gazdasági helyzet miatt – a felére csökkent, és csak az 1930-as években érte el ismét a 80 ezres szintet.

Hirdetések a telefonfülkéken

A Magyar Automata Telefon Részvénytársaság telefonfülkéket akart felállítani Budapesten, de azoknak a felületét hirdetőoszlopként szerette volna hasznosítani, ugyanis számításaik szerint ebből lett volna haszna a cégnek, nem a telefonokba bedobott pénzből. A városnak ezzel az elképzeléssel több baja is volt: egyrészt a telefonfülkék az eleve szűk járdákat csökkentették volna, másrészt ha a telefonfülkék oldalán reklámok lesznek, azok megsértik a Fővárosi Hirdetővállalat monopóliumát. 

Ilyen volt az első telefonfülke

A telefonokat végül elhelyezték: az elsőt 1928. december 13-án a Váci utca 6. szám előtt állították fel, és azon a hirdetések is lassan megjelentek. A fülkék 80x80 centiméteres, vasvázas szerkezetek voltak, szigorúan 35 centire a járdaszegélytől, amelyben magyar készülékeket helyeztek el. A fülkében volt még egy polc, ha valamit a telefonálónak fel kellett jegyeznie, valamint az előfizetők nevét tartalmazó telefonkönyv. A fülkében egy táblán a körzetben szolgálatot teljesítő mentőállomás és a tűzoltóság számát is kihelyezték.

1930-ban és 1932-ben újabb 200-200 telefonfülkét helyeztek üzembe. A telefonfülkék számát az előfizetőkhöz kötötték: minden 200 előfizetőre kellett, hogy jusson egy nyilvános készülék. Egy hívás kezdetben 20 fillér volt, ám amikor 1943-ban felemelték 30 fillérre a díjat, a több érmével a telefonok műszakilag nem bírtak el. A megoldás a telefontantusz bevezetése volt, amely egészen az 1970-es évek végéig szükséges volt az utcai telefonok használatához.