2024.04.20, Szombat

A kávézás enyhíthet a szív- és érrendszeri betegségek súlyosságán

MTI

2017.07.12. 16:34

Két új tanulmány kimutatta, hogy a kávé csökkentheti számos betegség kockázatát, de ezzel együtt kiemelték: a kávézással együtt járó életstílus is hatással lehetett az eredményekre.

Hirdetés

Világszerte 2,25 milliárd csésze kávét fogyasztanak el a világ számos országában nap mint nap. Több korábbi tanulmány valószínűsítette már, hogy a kávénak előnyös hatásai vannak az egészségre. Nemrég két új kutatás nagy mintán és változatos korcsoportokban vizsgálta a kávé hatását - írja a The Guardian.

Az első tanulmány több mint 185 ezer résztvevő kávézási szokásait vizsgálta, a kilencvenes évek elejétől kezdve 16 éven át követték nyomon őket. Az eredmények szerint napi egy kávé fogyasztása 12 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát bármely korcsoportban. Akik két vagy három kávét is ittak naponta, azok 18 százalékkal kisebb kockázatnak voltak kitéve.

A második tanulmány során több mint 450 ezer résztvevőt vizsgáltak, akiket 1992 és 2000 között toboroztak európai országokból és szintén átlagosan 16 éven át követtek nyomon. Figyelembe vettek számos olyan tényezőt, mint az életkor, a dohányzás, a testmozgás, valamint a képzettség. Azt találták, hogy a nem kávézókhoz képest azoknál, akik három vagy annál több kávét ittak naponta, 18 százalékkal csökkent a halálozási kockázat a férfiak és 8 százalékkal a nők körében.

A szakértők mindemellett arra figyelmeztettek, hogy az Annals of Internal Medicine folyóiratban közölt két tanulmány nem tudta kimutatni, hogy egyedül a kávézás okozná a csökkenő kockázatot és az is lehetséges, hogy a kávézóknak egyszerűen egészségesebb az életstílusuk. A két tanulmány szerzői egyetértettek abban, hogy a kérdésben további kutatások szükségesek.

kávé