A lista élén elsősorban ausztrál és kanadai városok találhatók, azonban fővárosunk is egyre közelebb kúszik az élmezőnyhöz.
Továbbra is Melbourne a világ legélhetőbb városa londoni elemzők szerint: sorozatban a hetedik alkalommal végzett az Economist Intelligence Unit (EIU) listájának élén. A világ egyik legnagyobb, nem befektetési jellegű elemző és előrejelző intézetének szerdán 15. alkalommal ismertetett eredményei alapján az ausztrál város megelőzte Vancouvert, amely eddig hatszor szerepelt a rangsor élén. „Melbourne minden lakója rendkívül büszke lehet ma" - mondta Robert Doyle polgármester, aki szerint sikerük még vonzóbbá teszi a várost, különösen a külföldi diákok számára.
A második helyre hajszálnyival lemaradva Bécs került, az osztrák fővárost pedig három kanadai város követi: Vancouver, Toronto és Calgary. Az ausztrál városok közül Adelaide és Perth is bekerült az első tízbe. Előbbi holtversenyben az ötödik, utóbbi a hetedik helyen. Nyolcadik az új-zélandi Auckland, a kilencedik pedig Finnország fővárosa, Helsinki. A tizedik helyet Hamburg érdemelte ki.
Budapest nagyot lépett előre, az utóbbi években ugyanis rendre az 50. hely körül szerepelt. A magyar főváros mellett javult például Amszterdam, Reykjavík, Szingapúr és Montevideo besorolása is.
A 140 várost vizsgáló tanulmányhoz mellékelt lista végén továbbra is Damaszkusz áll, amely a polgárháború 2011-es kitörése előtt jóval előkelőbb helyen szerepelt a rangsorban. A szíriai főváros előtt a nigériai Lagos, Líbia fővárosa, Tripoli; Banglades fővárosa, Dakka, valamint Pápua Új-Guinea fővárosa, Port Moresby szerepel az utolsó helyeken.
Az EIU a stabilitás, az egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és környezet, valamint az infrastruktúra szempontjából pontozza a városokat, majd ezeket az értékeléseket foglalja különböző súlyozásokkal egy nullától százig terjedő átfogó minőségi indexbe. A zéró osztályzat „elviselhetetlen”, a 100-as „ideális” életkörülményeket jelöl.
A sereghajtó Damaszkusznak 30,2 pontja lett, míg Melbourne 97,5 pontot szerzett. Száz-száz pontot kapott az egészségügyi ellátásra, az oktatásra és az infrastruktúrára, 95,1-et a kultúrára és a környezetre, 95-öt a stabilitásra.
Utóbbi kategóriában biztonsági kockázatokat is figyelembe vesznek, Sydney például ezek alapján került ki az első tízből és végzett idén a 11. helyen, noha tavaly még a hetedik volt. Ugyanilyen okokból romlott Manchester és Stockholm besorolása. A brit városban májusban öngyilkos merénylő hajtott végre pokolgépes robbantást Ariana Grande koncertjének helyszínén, 22 embert ölve meg, a svéd fővárosban pedig áprilisban követtek el merényletet.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.