2024.10.14, Hétfő

A képzőművészet magyar fővárosa címre hajt Szentendre

muzeumicentrum.hu

2016.08.12. 10:50

Augusztus végétől indul a másfél hónapig tartó Art Capital projekt, melynek során 90 alkotóval ismerkedhetünk meg 20 kiállítás és 60 program keretében. A központi téma ebben az évben az idő.

Szentendre történelmi belvárosában augusztus 27. és október 16. között az érdeklődőket sok-sok kiállítás, performansz, tárlatvezetés, koncert, irodalmi est, filmvetítés és előadás várja, melyek tematikusan kapcsolódnak egymáshoz. A mostantól évente megrendezett Art Capital vizuális művészeti fesztivál fő célja, hogy a kiemelkedő művészeti hagyománnyal rendelkező Szentendre – ahol ma is mintegy 130 képzőművész él – újra a képzőművészet magyar fővárosává váljon.

A kortárs képzőművészeti kiállítások és programok arra reflektálnak, hogy a nagyvárosi életforma és a határidők szorításában hogyan változik életünk tempója. Miképpen jár ez együtt az idő felgyorsulásának képzetével, és lehetnek-e olyan kivételes pillanatok, amikor az idő hirtelen mégis lelassul, megáll vagy kitágul?

Az Elvesztegetett idő címet viselő központi kiállítás helyszíne a MűvészetMalom. Kiemelt kiállítási helyszín a Ferenczy Múzeum, a Barcsay Múzeum, a Vajda Lajos Múzeum, az Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum, a Kmetty Múzeum és a Szentendrei Képtár, de köztereken szintén lesznek tárlatok, az egyik projekt helyszíne pedig a Duna.

Az Art Capital szervezői jelentős számú külföldi érdeklődőre és nemzetközi médiaérdeklődésre is számítanak.

SzentendreKultúraszentendrei Ferenczy MúzeumkiállításmúzeumMűvészetkoncertelőadás