2020.09.19, Szombat

Hirdetés

Szent István napján utcabállal és borünneppel vár Nagymaros

nagymaros.hu

2016.08.10. 12:06

A kétnapos rendezvényen számos koncertre kerül sor, tizenegy borászat termékeivel ismerkedhetünk meg, de a sport kedvelőiről és a gyerekekről sem feledkeztek meg a szervezők.

Hirdetés

Nagymaros önkormányzata és a Nagymarosi Borbarátok Egyesülete Szent István Napi Borünnepet szervez augusztus 19-én és 20-án. Színes programokkal várják az érdeklődőket elsősorban Nagymaros főterén, ahol színpadot állítanak fel, de több kísérő program is zajlik majd ettől eltérő helyszínen.

 

Koncertek két napon át

Augusztus 19-én öt órakor a Magyar Állami Operaház művészeinek közreműködésével a Római Katolikus Templomban hangversenyt rendeznek, fél nyolckor pedig az Örökség együttes folk-rock koncertje következik a Fő téren. Az estét a Dunán rendezett lampionos felvonulás, majd tűzijáték színesíti, a napot pedig utcabál zárja a Polarys együttessel.

20-án délelőtt városi ünnepség keretében sor kerül az új kenyér megáldására, majd ismét koncertek jönnek. A fellépők között kapott helyet a nagymarosi Wildenrosen és a die Blumen Táncegyüttesek, a Dunakanyar Fúvósegyüttes és a Blue Blood Blues Band is.

 

Mindenkire gondoltak: borkóstolóval, gyerek- és sportrendezvényekkel készülnek

A rendezvény során a Borutcában kilenc borvidék tizenegy borászatának borait és pezsgőit kóstolhatjuk meg. A gyerekeket a koncertek mellett bábszínház, arcfestés és kézműves foglalkozások várják. Művészeti kiállítások is nyílnak, valamint Nagymaros strandján Dunakanyar Kajak-kupára kerül sor augusztus 20-án, emellett extrém vízi sport bemutatók és DJ várja a fürdőzőket.

A rendezvény részletes programja itt tekinthető meg.

KultúraborkoncertünnepNagymaros