2024.10.07, Hétfő

Legendás színészek osztják meg kulisszatitkaikat a Gödör Klubban

MTI

2016.09.21. 15:56

Többek között Molnár Piroska, Jordán Tamás, Pogány Judit és Koltai Róbert is részt vesz a budapesti klubban szombaton induló előadássorozatban, mely a ’80-as évek kaposvári színháza köré szerveződik.

Volt egyszer egy Kaposvár címmel színházi sorozatot indít a VI. kerületi Király utcában található Gödör Klub, melynek során az 1980-as évek legendás kaposvári színházának alkotóit szólaltatja meg. A szervezők célja, hogy a színművészek meséljenek az akkoriban született előadásokról, szerepeikről és a műhelymunkáról, ami a sikerhez vezetett.

Az előadássorozat nyitóestjére szeptember 24-én, szombaton kerül sor a Spicc színpadon: 10 órától Jordán Tamás beszélget majd Csákányi Eszterrel, Koltai Róberttel, Molnár Piroskával, Lukáts Andorral, Lázár Katival, Máté Gáborral, Pogány Judittal és Bezerédi Zoltánnal.

„Ez a sorozat hiánypótlás, hiszen nem volt még olyan alkalom, ahol a legendát létrehozó művészek ezekről a kulisszatitkokról beszélhettek volna. Most megtudhatjuk, ennyi év távlatából hogyan látják akkori önmagukat, mit vittek tovább az ott szerzett tapasztalatokból és kivel mi történt azóta. Szinte biztosra vehetjük, hogy rengeteg érdekes sztori fog elhangzani ezeken az estéken" - olvasható a szervezők közleményében.

 

Móricz Zsigmond naplójából készült előadás is szerepel a programban

A sorozat folytatásaként a szereplők önállóan, illetve további beszélgetős estekkel lépnek fel. Október 9-én Napló-szilánkok címmel Koltai Róbert Móricz Zsigmond naplójából készült előadása látható. A sorozatban október 21-én Esterházy Péter: A kékszakállú herceg csodálatos élete címmel Bezerédi Zoltán önálló estje, október 30-án József Attila: Szabad ötletek jegyzéke címmel Jordán Tamás előadása látható.

A további önálló estek között van Lázár Kati Kripli Mari című előadása Jászai Mariról, valamint Lerajzolom percek alatt címmel Koltai Róbert zenés kabaréestje. A programban szerepel Csákányi Eszter Akit az istenek szeretnek című estje, továbbá Jordán Tamás Szókratész védőbeszéde című előadása is.

színházKultúraelőadás