2024.10.15, Kedd

Újra együtt a színpadon Rhoda Scott és Varnus Xavér

MTI

2016.12.11. 09:10

Az amerikai és a magyar orgonavirtuóz közös karácsonyi nagykoncertet ad december 19-én a Papp László Budapest Sportarénában. Ott lesz velük a színpadon a fiatal orgonista generáció képviselője, Bärnkopf Balázs, valamint az Art Anzix kamarazenekar is.

A zenetörténelemben Ravel Bolerójában még soha nem szólt együtt egyszerre három orgona. A koncerten a legszebb klasszikusok és a karácsony ismert dalai csendülnek fel. A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg.

A 78 éves Rhoda Scott és az 52 éves Varnus Xavér 2011, 2012 és 2014 után lép újra együtt fel. Ahogy Varnus Xavér egy korábbi sajtótájékoztatón fogalmazott, Rhoda Scott az 1970-es években ugyanazt tette Magyarországon, mint amit ő maga is céljául tűzött ki: „közbeszéd tárgyává tenni az orgonát.”

A repertoárjában blues elemeket, klasszikus dzsessz-sztenderdeket és gospeleket is felvonultató Rhoda Scott egy New Jersey-i metodista lelkész legidősebb lányaként született. Már fiatalon nagy hatást gyakorolt rá az afroamerikai keresztény közeg, valamint a gospelek atmoszférája, amely zenei stílusának kialakulásában meghatározó szerepet játszott. Bár már több mint harminc éve Franciaországban él, francia templomokban is rendszeresen ad gospel-koncerteket, sőt workshopokat is tart.

A világhírű művész a hetvenes évektől kezdve nagyon sokszor koncertezett már Magyarországon. Mint többször is nyilatkozta, tanulmányozta a Kodály-módszert, és nagy csodálója Bartók Bélának, valamint Pege Aladárnak. Varnus Xavérról Budapesten Kistétényi Melindánál és Lehotka Gábornál tanult, majd Párizsban Pierre Cochereau-nak, a Notre-Dame orgonistájának növendéke lett. Lipcsében a konzervatórium professzora, Lorenz Stolzenbach volt a mestere. Több egyetemen és Faludy Györgytől középkori irodalmat és történelmet tanult.

Kultúrakarácsonykoncert