2024.04.20, Szombat

Négy napig Budapest áll a nemzetközi művészeti érdeklődés középpontjában

pestpilis.hu

2017.10.12. 14:09

Több ezer művészeti alkotást tekinthetünk meg a csütörtökön megnyílt Art Market Budapest keretében, melynek idei díszvendége Izrael.

Hirdetés

Négy kontinens, azon belül huszonnégy ország több mint 500 művészének több ezer alkotását tekintheti meg a közönség az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásáron, amely csütörtök este nyílt meg a Millenáris Parkban. Ebben a rendkívül kompetitív nemzetközi közegben a magyar művészeti élet szereplői ezúttal is bizonyíthatják versenyképességüket, hiszen Magyarország valamennyi jelentős kortárs képzőművészeti galériája bemutatkozik a vásáron.

Varga Mihány nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a kiállítás nem csak azért különleges, mert összehozza a művészeket és a művészet iránt érdeklődő közösséget, de a fiatal generáció képviselőinek is bemutatkozási lehetőséget ad. Ennek egyik részeként a rendezvényen adták át a Budapest a fiatal tehetségekért díjat, amelyet ebben az évben Kocsis Barbara, a Képzőművészeti Egyetem szobrász hallgatója és Szalay Krisztina, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfus hallgatója vehetett át.

A vásár fotószekciója, az Art Photo Budapest Közép- és KeletEurópa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásáraként ezúttal is egy teljes kiállítási csarnokot szentel a népszerű művészeti ágnak.

Ledényi Attila, az Art Market alapítója hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően idén rendkívüli kiállítói érdeklődést tapasztaltak, amely a minden korábbinál magasabb színvonalú nemzetközi figyelemből és vendégkörből is jól mérhető.

 

Art Israel – Art is real

Az Art Market Budapest egyik alappillére teret biztosítani olyan művészeti szereplők bemutatására, amelyek csak kevéssé kapják meg az általuk képviselt színvonal alapján kiérdemelt nemzetközi figyelmet, és amelyek inspirációként szolgálhatnak a globális művészeti piac számára. 2017-ben a vásár szervezői az államalapításának 70. évfordulóját ünneplő Izraelt hívták meg díszvendégként.

Ezért a vásár helyszínén bemutatott válogatás mellett az Art Market Budapest ART.ISRAEL-ART.IS.REAL néven kulturális fesztivált hoz létre, amely számos budapesti helyszín bekapcsolásával még szélesebb körben növeli Izrael kulturális értékeinek ismertségét.

KultúrakiállításMűvészetvásárlásfotók