A Nemzeti Színház két évvel ezelőtt hirdette meg a #nemzetiadiakokert programot, amelynek keretében négy előadást belépődíj nélkül játszanak a diákok és pedagógus kísérőik számára.
Belépődíj nélküli előadásokat hirdetett a Nemzeti Színház olyan felnőttek számára, akiket élethelyzetük megakadályoz abban, hogy színházlátogatók legyenek - derült ki az intézmény közleményéből.
Az ingyenes előadásokat az idén indult új program, #anemzetimindenkie keretében hirdetik meg. A sorozat első előadása hétfőn a Vitéz lélek volt.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével 400 hátrányos helyzetű, idős, beteg, otthontalan és mozgáskorlátozott ember vett részt az eladáson. A Dél-Pesti Centrumkórházból 155 főt, ápolókat, kórházi udvari munkásokat, valamint a biztonsági szolgálat munkatársait, a Somogyi László Szociális Szolgálattól 39 fő szociális munkást láttak vendégül. A résztvevők között akadt olyan, aki először járt színházban.
"Azt szeretnénk, ha a színházba járás nem csupán egyesek kiváltsága lenne, hanem mindenki számára lehetőség"
- mondta el Vidnyánszky Attila főigazgatót.
A sorozat következő ingyenes előadása március 19-én lesz, amikor ismét a Vitéz lélek című darabot tűzik műsorra. A Tamási Áron művéből Vidnyánszky Attila rendezésében készült, 2013-ban bemutatott darabot a premier óta több mint százötven alkalommal játszották már a színházban. Az ingyenes előadásra szervezetek jelentkezését várják.
A Nemzeti Színház két évvel ezelőtt hirdette meg a #nemzetiadiakokert programot, amelynek keretében négy előadást (János vitéz, Csongor és Tünde, Fekete ég - A fehér felhő, Tóth Ilonka) belépődíj nélkül játszanak a diákok és pedagógus kísérőik számára.
Az elmúlt években a Nemzeti Színház vendégül látott nagycsaládosokat, nehéz sorsú gyermekeket, távoli településekről és a határon túlról érkező iskolai csoportokat is. A #nemzetiadiakokert programmal eddig százezer diák jutott el a színház előadásaira.