2024.10.09, Szerda

Megnyílt Cegléd első romkocsmája

2016.06.12. 13:38

Megnyílt Cegléd első romkocsmája.

Megnyílt Cegléd első romkocsmája. Üzemeltetői határozott időre, erre a nyárra vették bérbe a várostól a volt helyőrségi klub udvarát. Terveik szerint közösségi színtér válhat néhány hónapra a helyből, hiszen bemutatkozási lehetőséget adnak majd helyi művészeti csoportoknak, zenekaroknak is.

Még a hivatalos megnyitót tartották, és már a közönség számára is kinyílt a romkocsma kapuja. A nem csupán vendéglátóhelynek, de közösségi színtérnek is szánt és Tisztiklub nevet viselő helyet Reznák Erzsébet nyitotta meg, aki arról is beszélt, egyáltalán, miért fontosak ezek a helyek. "Mióta ember létezik, azóta vendéglátás is létezik. Hogy miért, a válasz egyszerű. Mert az emberek szeretnek együtt lenni. Ezt a mostani példa is mutatja. Ugyanakkor az emberek szeretnek elkülönülni az emberektől, ezeknek a legjobb helye pedig a vendéglátóhely." - fogalmazott a Kossuth Múzeum igazgatója.

De Reznák Erzsébet rövid áttekintést adott arról is, milyen különleges, kultikussá vált vagy érdekes helyek várták a ceglédieket az elmúlt évtizedekben, sőt századokban. "Tudom, hogy már nem létezik élő ember, aki tudná, hogy hol van a Rikl kert, hogy ki volt az Rikl Peti bácsi. Nem tudom, hogy tudják-e, de valaha a Toldi utcát úgy hívták, hogy Fürdő utca ott működött ezt a Rikl kert, ami szabadtéri rendezvények, mulatságok, bálok helyszíne volt, ahol azért minden évben, ahogy az újság azt megírta egy-egy jó nagy verekedés is kitört, vajon miért." 

De beszélt a Kecskési fogadóról, a Vademberről - ami a Szent Kereszt Katolikus Általános iskola mostani épületében várta a vendégeket. Vagy, hogy mi az a resti. És persze beszélt a Tisztiklub történetéről is, arról, milyen pezsgő közösségi élet helyszíne volt a most romkocsmaként újraéledő hely. Arra pedig, hogy milyen sokszínűvé szeretnék tenni a programkínálatot az üzemeltetők, példát már a megnyitón is mutattak. A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola diákjai adtak műsort.

forrás: cegled.hu

Galéria

CeglédHelyi