2024.10.03, Csütörtök

Megnyílt Vác második kormányablaka

2015.12.15. 09:33

December 11-én megnyílt Vác városának második, Pest megyének tizennegyedik kormányablaka. Az új kormányablak az újonnan felújított Váci Vasútállomás épületében kapott helyet, melyet Baltay Tímea, a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős helyettes államtitkára, Harrach Péter, a térség országgyűlési képviselője, Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja, Nagy Lajos, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közszolgáltatási elnökhelyettese, valamint Vólentné Sárvári Piroska, a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság főigazgatója adtak át.

Baltay Tímea ünnepi beszédében elmondta, hogy országosan immár 220 kormányablak áll az ügyfelek rendelkezésére azért, hogy ügyeiket gyorsan, kényelmesen és hatékonyan intézhessék. A helyettes államtitkár az elektronikus közigazgatás elterjesztésének céljaként jelölte meg a „Digitális Nemzet” fejlesztését, melynek keretén belül az állampolgárok nemcsak az ügyintézések elsődleges helyszínein, hanem akár saját otthonukban is képesek lesznek hivatalos ügyeiket intézni. Hozzátette, a kormányablakokban a korábbi 423 helyett december 9-től már 509 féle ügyben lehet az ügyintézőkhöz fordulni.

Tarnai Richárd az átadóünnepségen kiemelte, hogy mennyire fontos tartalommal megtölteni a várakozás perceit. „Ez advent idején különösen helytálló, és fontos azoknak az embereknek is, akik az új Váci Kormányablakban fogják ügyeiket intézni a vonatuk indulását várva” – mondta el a kormánymegbízott, majd hozzátette: „Fontos meglátnunk, hogy az állam megint adott egy lehetőséget; döntsön az állampolgár, és ha úgy kívánja, töltse a várakozás perceit hasznosan akár úgy, hogy közben elintézi ügyeit egy kényelmes kormányablakban.”

Harrach Péter emlékeztetett arra, hogy Magyarország első vasútvonala a Vác-Budapest viszonylat volt, így egy történelmileg is fontos helyen kapott helyet az új kormányablak. Megemlítette, hogy Vácon és egész Magyarországon a rendezett világ építése folyik. „Ezt most tőlünk nyugatabbra nem igazán lehet elmondani” - utalt a képviselő a migránsválságra. Kiemelte, a közös ünneplésé most a főszerep, és reméli, hogy az emberek mindennapi életét könnyíti meg az új Váci Kormányablak.

A MÁV képviseletében Vólentné Sárvári Piroska elmondta, nagy öröm számukra, hogy a vasút egyre nagyobb szerepet játszik a közösségek, városok életében. „Ha a kormányablak működése segít abban, hogy elégedettebbek legyenek az utasaink, azzal már elértük célunkat”- emelte ki a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság főigazgatója.

Nagy Lajos arra emlékeztetett, hogy az 1846-ban átadott vasútvonal akkor ugyanolyan nagy lépést jelentett, mint a közigazgatás újraértelmezése ma. „Az állam oda megy, ahol polgárai élete zajlik, mint például itt, a nagy személyforgalmú váci vasútállomáson” – hangsúlyozta a KEK KH közszolgáltatási elnökhelyettese.

Az ünnepség befejezéseként az átadást jelképező nemzeti színű szalagot Baltay Tímea helyettes államtitkár, Harrach Péter országgyűlési képviselő és Tarnai Richárd kormánymegbízott közösen vágták át.

(Pest Megyei Kormányhivatal)

Galéria

VácHelyi