2024.10.07, Hétfő

Nagykátán is megnyitott a kormányablak

2015.12.10. 08:44

Nagykátán nyílt meg Pest megye tizenharmadik kormányablaka december 8-án. A Nagykátai Kormányablakot Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára, a terület országgyűlési képviselője, valamint Dorner Gábor, Nagykáta polgármestere és Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja adta át.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta, a kormányablak rendszer teljes kiépülése után az ország 278 pontján találkoznak majd modern, kulturált ügyintézéssel az ügyfelek. Kiemelte, már most is nagyon sokan használják a kormányablakokat, hiszen közel 4 millió ügyet intéztek idén januártól novemberig az ország különböző kormányablakaiban, Pest megyében ez mintegy 400 ezer ügyet jelentett. Kovács Zoltán hozzátette, december 9-től már 509 ügytípus intézhető a kormányablakokban, januártól pedig ez a szám el fogja érni a 600-t. A kormányzat célja a gyors és hatékony ügyintézés megteremtése. Elmondta, az állam tovább csökkenti az állampolgári terheket még azzal is, hogy számos illetékköteles ügyben január 1-jétől megszünteti a fizetési kötelezettséget. A bürokrácia-csökkentés megvalósításának érdekében az Országgyűlés módosított 110 törvényt is, melyek legtöbbje az ügyintézés gyorsaságát kívánja elősegíteni. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány 2016. július 1-jén elindítja a járási hivatalokra vonatkozó életpálya programot is.

A kormányablak-program legfontosabb célkitűzéseként Tarnai Richárd kormánymegbízott beszédében a gyors, pontos és minél kevesebb papíralapú ügyintézést jelölte meg. A kormánymegbízott kiemelte, a közigazgatásban a környéken élők életének egyszerűbbé, jobbá tétele a legfontosabb cél.

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára, a terület országgyűlési képviselője beszédében úgy fogalmazott, a beruházás az embereket szolgálja. Célja, hogy az itt élők mindennapjai kényelmesebbek legyenek, az ügyeiket intézők pedig elégetten távozzanak.

Az ügyfélközpontú szolgáltatásnak köszönhetően az iratok mozognak nem pedig az emberek, hívta fel a figyelmet a közigazgatás korszerűsítésére beszédében Dorner Gábor, Nagykáta polgármestere.

Az ünnepség keretében az átadást jelképező nemzeti színű szalagot Kovács Zoltán, Tarnai Richárd, Czerván György és Dorner Gábor vágta át. Az eseményen Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes, a Nagykátai Járási Hivatal vezetője mondott köszönetet a Kormányablak megvalósításában résztvevőknek.

Pest Megyei Kormányhivatal

Galéria

HelyiPest megyeNagykátaKormányablakügyintézés