Újra szaporodhatnak a Balatonban az 50 éve kipusztult menyhalak

A csontos, sugaras úszójú, nagy májú menyhal a tőkehalfélék családjába tartozik, de rokonaitól eltérően édesvízben él. Hidegkedvelő, a Duna alsó szakasza a legdélebbi előfordulása, a torkolatvidéken már nem találkozhatunk vele. Ragadozó hal, különös ismertetőjegye az állán elhelyezkedő egyetlen szál szakáll, a békára emlékeztető fej, valamint a márványozott mintázat. A menyhal a Balatonban őshonos, de állományát az 1965-ös nagy halpusztulás végletesen meggyengítette, majd – a kutatók véleménye szerint – az angolna tömeges telepítése okozta eltűnését, mivel életterük közel megegyező.

A menyhal gazdasági szempontból nem nagy jelentőségű, de a horgászok kedvelik. Húsa ízletes, szálkamentes, az egyik legfinomabb édesvízi hal. Halikrával és ivadékkal táplálkozik, harminc-harmincöt kilós példányai is lehetnek, és a hazai vizeinkben legfeljebb húsz évig él.

A ragadozó újratelepítését 2015-ben kezdte meg a siófoki székhelyű halgazdaság. Az idei évben a júniusi előnevelt és az augusztus végi egynyaras telepítés mellett várható még egy szállítmány az ősz folyamán. A szántódi révnél augusztus végén történt 400 darabos telepítés után az év végére akár a kétezret is elérheti a Balatonba kerülő menyhalak darabszáma. A 25 centiméternél kisebb példányok kifogása azonban egyelőre tilos, ha horogra kerül, vissza kell dobni, a halgazdálkodási társaság halőrei ez utóbbit is szigorúan ellenőrzik. Az önfenntartó szaporodóképesség elérésére éveket kell várni, csak ezután válhat engedélyezett horgászzsákmánnyá.

A balatoni halállomány gazdagítását szolgáló faj visszatelepítésének jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az őshonos halfajt a Magyar Haltani Társaság 2013-ban az év halának választotta.