2024.04.20, Szombat

Tizenharmadszorra gyűjtik a cipősdobozokba csomagolt ajándékokat

MTI

2016.12.03. 08:03

A nehézsorsú gyerekeknek szánt játékokat országszerte 200 gyűjtőponton várja december 1-től 18-ig a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akció nevű adománygyűjtő programja.

Hirdetés

Révész Szilvia, a szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója a budapesti Deák téren felállított Cipősdoboz Vár nevű átvevő ponton, az akció csütörtöki megnyitóján elmondta, hogy ebben az évben is új, vagy újszerű játékadományokat várnak a program keretében. A becsomagolt dobozra rá kell írni, hogy hány éves és milyen nemű gyereknek szánta az adományozó a csomagot, majd így kell leadni valamelyik adománygyűjtő ponton.

Az ajándékokat a szeretetszolgálat rászoruló, nevelőotthonokban lakó, mélyszegénységben élő gyerekeknek, illetve Böjte Csaba Parajdon élő árváinak juttatja el, és ebben az évben először 1000 dobozt nagycsaládos katonák gyerekei között is szétosztanak. A hagyományos csomagokon túl a 1355-ös adományvonal hívásával 300 forinttal is lehet támogatni a programot, illetve a Bookline internetes könyváruház felületén adományjegy vagy egy cipősdobozba kerülő könyv online vásárlásával is lehet adakozni.

A tavalyi évhez hasonlóan, aki a Deák téri, vagy a fővárosi Allee Bevásárlóközpont mellett elhelyezett ponton adja le dobozát, lehetősége van rá, hogy online nyomonkövesse az ajándéka útját egy egyedi vonalkód segítségével.

A megnyitón elhangzott, hogy míg a kezdeti években csupán néhány ezer ajándék gyűlt össze, 2009-ben már 20 ezer, tavaly pedig több mint 40 ezer cipősdoboz jutott el a rászorulókhoz. A 13 év alatt összesen 350 ezer dobozt osztott szét a szeretetszolgálat.

jótékonyságOrszágoskarácsony