A Cinema City országosan reprezentatív kutatásában az egyes korosztályok mozis szokásait térképezte fel.
A közlemény szerint a megkérdezettek 78 százaléka szerint ideális esetben a vetített film nyelve a magyar. A válaszadók 17 százaléka a színészek eredeti hangjával, de magyar felirattal tekintené meg legszívesebben a filmeket, míg csupán 5 százalék preferálja az eredeti nyelven, felirat nélküli vetítéseket. Leginkább (89 százalékban) az 50-59 éves korosztály ragaszkodik a szinkronizált filmekhez, míg a 16 és 29 év közöttiek körében 59 százalékos ez az arány.
A kutatás rámutat, hogy az otthoni vendéglátás után a mozizás a leggyakoribb szabadidős program, a megkérdezettek 60 százaléka rendszeresen, legalább félévente jár moziba. Jellemzően a 16-24 év közöttiek mennek a legszívesebben moziba, mintegy felük számára ez a legkedveltebb kikapcsolódás. A felmérés alapján a magyar közönség 73 százaléka a széktámla rugdosását tartja a legzavaróbb jelenségnek a mozikban.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.