Az ígéret szerint 2020-ban már autópályán megyünk Kolozsvárig, ez a szakasz 13 éve épül. A déli pályán egy kilométer 8,4 milliárd forintnak megfelelő költségvetésből épül meg.
A román országutakat és autópályákat kezelő állami vállalat (CNADNR) szóvivője komoly drágulást jelentett be Románia déli autópályájáról adott beszámolójában. Az A1-es autópálya Déli-Kárpátokon áthaladó Nagyszeben és Pitesti közötti, 123 kilométer hosszúra tervezett szakasza kétszer többe, 3,34 milliárd euróba (mintegy 1035 milliárd forintba) kerül a korábban közölt 1,6 milliárd euró (496 milliárd forint) helyett. Az új összeg azt jelenti, hogy egy kilométernyi autópálya 8,4 milliárd forintnak megfelelő költségvetésből épül meg.
Az erdélyi projektekről a magyarepitok.hu főszerkesztőjével készített interjú 1.50-től látható
Az adat feltűnően egybevág a magyarepitik.hu tavaly ősszel készített erdélyi riportjának végkövetkeztetésével: a román autópályaépítésben kialakult káoszról írt cikkben az állt, 4000 milliárd forintnyi költségvetésből a CNADNR a beígért 2000 kilométer helyett csak 430 kilométernyi autópályát épített meg. Vagyis a beígértek szerint 2 milliárdosra becsülhető kilométerköltség a hiányos, illetve el sem készülő kivitelezésekkel terhelt közegben végül 9,3 milliárd forintra emelkedett.
Az A1-es 2021-re ígért szakasza a Pitesti mellett üzemet működtető, a francia Renault tulajdonában levő Dacia gépkocsigyártónak is fontos, amely kilátásba helyezte, elköltözteti romániai üzemét, ha nem épül meg a korszerű út. A Renault ugyanis romániai termelése jelentős részét Nyugat-Európába exportálja, az autópálya pedig csökkentené a szállítási költségeket.
A Mediafax hírügynökség a héten számolta ki, hogy a román kormányok az elmúlt 25 évben 10 ezer kilométer autópályát ígértek, ennek ellenére Romániának jelenleg alig 750 kilométer autópályája van.
További pénteki hír Romániában, hogy Razvan Cuc közlekedési miniszter 2020-ra hirdette meg az észak-erdélyi A3-as autópálya Nagyvárad és Kolozsvár közötti szakaszának elkészülését. Hogy ez a bejelentés az elmúlt 13 évben tapasztaltakhoz hasonlóan ne bizonyuljon hiú ábrándnak, a Bihar megyei Bors és Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) közötti szakaszt három alszakaszra osztják, amelyek megépítésére most hirdetik meg a közbeszerzési pályázatot.
Az Észak-Erdélyt Bukaresttel összekötő 588 kilométeres A3-as autópályát 2004-ben kezdték el, és 2012-re szerették volna befejezni, de csak két kisebb (egyaránt nagyjából 50-50 kilométeres) szakaszt adtak át Kolozsvár mellett (Gyalu és Aranyosgyéres között) és Bukarest térségében (a főváros és Ploiest között).
A Bors-Berettyószéplak szakaszt 60 százalékban már megépítette az amerikai Bechtel vállalat, amellyel a román kormány 2003-ban kötött megállapodást a Brassó és Bors között haladó, 415 kilométeres autópálya-szakaszra, de 2013-ban szerződést bontottak a felek.
2015-ben egy spanyol-román konzorcium nyerte el a mintegy 60 kilométeres Bors és Berettyószéplak szakasz befejezését, de ezzel a vállalkozóval is felbontották a megállapodást.
A román közlekedési miniszter szerint az alszakaszokra bontás nagyobb biztosítékot jelent arra, hogy a vállalkozók nem fognak késlekedni a kivitelezéssel. Az ütemterv szerint a három alszakasz közül elsőként a magyar-román határt elérő ötkilométeres szakasz épül meg.
A román kormánynak a Berettyószéplak és a Kolozs megyei Magyarnádas (Nadaselu) közötti szakaszt is meg kell még építenie teljes egészében ahhoz, hogy a nyugat-romániai Bors-Berettyószéplak szakasz csatlakozzon az észak-erdélyi autópálya már megépült Kolozs megyei, Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres (Campia Turzii) közötti részével, és így Nagyváradtól Kolozsvárig, illetve azon túl Aranyosgyéresig lehessen autópályán közlekedni.
Balatonhoz közel nyitotta meg legújabb áruházát az országos hálózattal rendelkező barkácslánc a Weinberg kivitelezésében.
Balatonhoz közel nyitotta meg legújabb áruházát az országos hálózattal rendelkező barkácslánc a Weinberg kivitelezésében.