2024.10.04, Péntek

Érdemes óvatosan posztolni a Facebookon az új egyetemistáknak

penzcentrum.hu

2017.07.21. 13:52

Hamarosan kihirdetik a felvételi ponthatárokat, az új hallgatók pedig elkezdenek albérlet után nézni. Azonban az árak jelentősen megemelkedtek idén is.

Jövő héten derülnek ki az egyetemi ponthatárok, idén is százezernél többen adták le a jelentkezésüket. Az albérletetek piaca ilyenkor hagyományosan felélénkül, azonban idén az általában emelkedő árakat is figyelembe kell venni. A felsőoktatási intézményekhez közeli budapesti ingatlanok 25-30 százalékkal, a vidéki egyetemvárosokban 10-12 százalékkal drágábban kaphatóak meg tavalyhoz képest.

Számos tényező befolyásolja azt, hogy ki hova költözhet, olyanok is, amire nem számítanak az új gólyák. A lakástulajdonosok egyre jobban odafigyelnek a közösségi médiára is, és ha a profilban olyasmit látnak, amitől ingatlanuk épségét féltik, akkor nemet mondhatnak az ajánlatra.


Havi ötvenezer egy fél szobára elég rezsi nélkül

A penzcentrum.hu az OTP Ingatlanpontra hivatkozva azt írja, a fővárosban a BME-hez és ELTE-hez közeli XI. kerületi 2 szobás, 85 nm-es lakás bérleti díja 200 000 Ft, míg ugyanitt egy 6 szobás, 180 négyzetméteres lakás havidíja 500 000 Ft. Ha egy szobát ketten bérelnek (ami nem a legkényelmesebb megoldás), egy lakónak nagyjából ötvenezer forintot kell fizetni, ha nem szeretne kollégiumban lakni, és erre még rájön a rezsiköltség.

Vidéken jóval alacsonyabbak az árak: Győrben egy 75 nm-es, kétszobás lakás esetében 110 000 Ft, Szegeden hasonló adottságok mellett 80 000 Ft egy hónapra a bérleti költség. Az adatokból látszik, hogy egy vidéki egyetemistának körülbelül a fele összeget kell kifizetnie, mint egy budapestinek. Ökölszabály, hogy minél közelebb van az ingatlan az egyetemhez, annál többe kerül. A fővárosban például Csepelen jóval kedvezőbb ajánlatokkal lehet találkozni, mint a frekventált XI. vagy IX. kerületben.

Bizonyos nagyvárosokban (Győrben, Kecskeméten vagy Székesfehérváron) tovább emeli az albérletek árszínvonalát, hogy az élénk iparélet miatt a piacon egyébként is hiány van az eladó illetve kiadó ingatlanokból.

Országosegyetemfelvételialbérlet