A világ legerősebb hadserege rohanta le Budapestet, a magyar hadsereg letette a fegyvert, volt azonban, aki az ellenállást választotta.
A 61 éve kiharcolt magyar szabadság utolsó napjára emlékezünk november 4-én: 1956-ban ezen a napon vonult be a szovjet hadsereg, hogy vérbe fojtsa a kommunista diktatúra elleni legnagyobb európai forradalmat.
„Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!” - Nagy Imre miniszterelnök aznap hajnali rádióbeszéde mindent elmond az akkori helyzetről…
A szovjet blokkból való kilépést, szabadságot, önrendelkezést és emberhez méltó, élhető életet megcélzó forradalom október 28-ra győzedelmeskedett. Október 30-án a korábban mintegy 20 ezer főt mozgósító, ám az összesen mintegy 15 ezer magyar népfelkelő (akik önszerveződő csoportokban harcoltak) fegyveres ellenállásában jelentős veszteségeket szenvedő oroszok a kivonulás mellett döntöttek. Az új magyar kormánynak ezután sikerült békés mederbe terelnie a mindennapokat. Azonban miután a világhatalmaktól szabad kezet kapott (az amerikai elnök nyilvánvalóvá tette, hogy nem támogatja Magyarországot), Szovjetunió az újabb fegyveres beavatkozás mellett döntött.
Bár a magyar kormánnyal félrevezető tárgyalásokba bocsátkoztak, a szovjetek október végén megkezdték a mozgósítást és újabb csapatok bevonását Magyarországra. November 4-én az ellenség megkezdte a bevonulást valamennyi nagyvárosba. A kormány végül a vérontás elkerülése érdekében arra utasította a tiszteket (a kormányfő hajnali beszédével ellentmondásban), hogy ne tanúsítsanak ellenállást. A magyar hadsereget ennek megfelelően lefegyverezték, a magyar kormány pedig a jugoszláv nagykövetségre menekült, az irreguláris magyar erők viszont nem adták meg magukat.
Bár a világ legerősebb és legnagyobb hadseregének gépezete indította meg a támadást ezen a napon, Budapesten 60 ezer katonával és 2000 tankkal, a forradalom kemény magja inkább a halált választotta a behódolás helyett.
A 24.hu részletes elemzést közölt a forradalmárok által követett harcmodorról: mivel stratégia kidolgozására nem volt mód, maradtak az egyedi megoldások, Budapest számos kerületében ellenálló központokat létrehozva.
„A felkelők terepismeretüket és kreativitásukat kihasználva ösztönösen követték a ma is alkalmazott, klasszikusnak nevezhető gerilla harcmodort” - idézte a 24.hu Baltavári Tamás történészt, a Történelmi Animációs Egyesület elnökét.
A szabadságharcosok többek közt palacsintasütőket használtak áltankcsapdának, ugyanakkor sikeresen gyújtották fel Molotov-koktélokkal az orosz T-34-es és T-54-es harckocsikat. „Benzinünk, üvegünk volt minden mennyiségben, és a pesti srácok hamar megtanulták, hogyan kell egy T–34-es tankot három vagy öt üveg benzinnel megsemmisíteni” – emlékezett vissza Pongrátz Ödön, a Corvin-köz egyik parancsnoka. További jellemző taktikai elem volt, hogy miután az ellenállók elkövettek egy épületből egy gyors támadást, onnen perceken belül eltűntek, és egy másik rejtekhelyen húzták meg magukat.
A legerősebb csoportok a 8. és 9. kerületben, a budai Széna téren, a pesti Baross téren, Pesterzsébeten és Csepelen alakultak ki, az első szakaszban megfutamítva, a második szakaszban pedig jelentős veszteségeket okozva, és több helyen is több napig tartó harcokra kényszerítve az oroszokat.