Üvegtetőbe forduló függönyfallal, kelet-nyugati irányú, utca-jellegű átriummal tárul fel az EBH kivitelezésében épülő oktatási épület, melynek terveit a KÖZTI készítette.
Új Oktatási Központjával zárja a Szentágothai János tér nagy fejlesztéseit a Semmelweis Egyetem. Az EB Hungary Invest Kft. kivitelezésében épülő tömb nehezen belakható, három utca által határolt szűk telken épül. A feladatot a tervezők rugalmasan használható terekkel és tágas átriummal oldották meg, miközben a lehető legtöbb természetes fényt és a minél jobb átlátást helyezték fókuszba.
A főváros IX. kerületének három utcájára is nyílik az L alakú telek (a Thaly Kálmán, Tűzoltó, Viola és Balázs Béla utcák által határolt tömbben), amelyet két oldalról ráadásul historizáló homlokzatok kereteznek. Az ide kerülő oktatási tömböt a KÖZTI építészei úgy tárták fel, hogy az annak fő tömege egy kelet-nyugati irányú üvegezett, utca jellegű átrium köré szerveződjön. Ide nyílnak az emeleti tantermek, irodák és egyben ez segíti az eligazodást a hierarchikus oktatási helyiségek között.
Köztes klímatérként is funkcionál az átrium, mivel fontos szerepe van a lehűlő felületek csökkentésében. Átszellőztetve, árnyékolókkal védve pedig a tavaszi és őszi időszakban is hozzájárul az épület megfelelő légtechnikai és hőmérsékleti komfortjához és energetikai fenntarthatóságához.
A Szentágothai János téri homlokzat tömör és üvegezett szakasza előtt, második héjként egy váltakozó sűrűségű kerámia lamella árnyékoló oldja az átmenetet, miközben a lamella vöröses színe és anyaga reflektál a tér túloldalán álló egyetemi épület homlokzati megoldására.
Változóban van a felsőoktatási intézmények térhasználatának módja és dinamikája. Fokozatosan korszerűsödik itthon is az oktatás: a „tanterem – előadó – tanári szoba" hármas struktúra helyett pedig sokkal rugalmasabban használható, többcélú terekre van szükség. A hallgatók számára ezért itt éjjel-nappal működő, „nyitott egyetemet" képzeltek el a beruházók és a tervezők, amely annak ellenére is képes az egyéni szükségletek kielégítésére, hogy a -1-es szintre kerülő főelőadója ezer főt is képes befogadni.
Az átrium alá kerülő nagy belmagasságú, belső alátámasztás nélküli nagyelőadó mobilfalakkal kettő, három vagy négy részre lesz osztható. A mozgatható lelátóknak köszönhetően a sík padlózatú teremből lépcsős előadóvá alakítható, így előadásokra, rendezvényekre, koncertekre is alkalmas lesz.
Ehhez kapcsolódóan az épület működését a holnap elvárásainak is igyekeznek megfelelővé tenni, ezért kerülnek az épületre napfényt visszaverő fóliával ellátott nyílászárók, hővisszanyerős szellőztetőrendszer vagy épp csapadékvíz-gyűjtő.
Az EBH tájékoztatta lapunkat a kivitelezés részleteiről. Mint tőlük megtudhattuk, mára elkészült a résfalas munkatér-határolás, jelenleg zajlanak a horgonyzási és nagytömegű földmunkák. Szinte foghíj beépítés készül itt, így a környező ingatlanok állagmegóvására kiemelt figyelmet kell fordítania a kivitelezőknek – rendszeres mozgásvizsgálatokkal, illetve a társasházkezelőkkel és tulajdonosokkal történő folyamatos kapcsolattartással.
„A szomszédos épületetek egy részét, közel 70 folyóméteres hosszon, speciális mélyalapozási technológiát (Jet-Grouting) alkalmazva kellett megerősítenünk – mesélte a a kivitelező cég főépítésvezetője.
Jelenleg a legnagyobb kihívást az aulába tervezett függőhidak szerkezeti és csomóponti kialakításai, valamint a főbejárat felőli függönyfal üvegtetőhöz való kapcsolása adja a szakembereknek. Komoly figyelmet igényel majd ezek mellett az aulába kerülő nagyméretű, látszó szerkezetű acél lépcsőkarok kiépítése, valamint az aula feletti üvegtető kialakítása is.
A következő időszakban megkezdődnek a cölöpözések, valamint az ágyazati és szivárgórendszer építési munkái, ezekkel párhuzamosan pedig elindulhat a fejtömbök és alaplemez építése.
Hamarosan sor kerül az első toronydaru felállítására, amely a megszokottnál nagyobb méretű és teherbírású lesz. Erre az építési terület mérete és környező szűk utcák miatt van szükség – de az épületen belül elhelyezendő két kisebb darut is az elsővel építik majd fel.
Csak az Üllői út-Tűzoltó utca-Thaly Kálmán utca irányából közelíthető meg az építési terület. Ezen utcák amellett, hogy általánosságban is rendkívül forgalmasak, több párhuzamos építkezés használja őket. A túlméretes szállítmányok fogadása így általában a késő esti vagy kora reggeli órákban történik.
„Az ütemezést úgy kell folyamatosan igazítanunk, hogy – részletezte a főépítésvezető – ne legyen szükség számottevő helyszíni anyagtárolásra, mert nagyon kis felvonulási terület áll rendelkezésünkre.”
„Valamennyi jelentősebbnek mondható logisztikai feladatot – tette hozzá – előzetes forgalomtechnikai tervezésnek, önkormányzati, közútkezelői, valamint rendőrségi előírásoknak kell megfeleltetni, amely igen magas szintű előkészítést és szervezettséget kíván meg a kivitelezés résztvevőitől.



































A kivitelező pénteken átveszi a munkaterületet: mintegy kilenc méteres mélységet elérő műtárgy épül, és 15 ezer köbméter földet mozgatnak meg.