A vállalat többek közt átadta Európa szerte egyedülálló bemutató lakását, és megkapta a szabadalmat az öntanuló fűtési algoritmusára.
Az elmúlt néhány évben megötszörözte, 2,5 milliárd forint fölé növelte cégértékét a Chameleon Smart Home Zrt. – derült ki a vállalat közleményéből. A magyar startup vállalat több világújdonsága is áttörést hozott az ingatlanokban kialakított okosmegoldások terén.
A közlemény hangsúlyozza, a technikai vívmányukkal a használt lakások is okosíthatók.
Emellett a terméket nem csak lakásokhoz, hanem nagyobb komplett okosotthon rendszerekkel integrálhatóan is kínálják, ezzel a világon elsőként jöhettek létre okosotthonokkal kommunikáló „okostársasházak” és „okoslakóparkok”.
A Chameleon Smart Home a világon elsőként a mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozóval is megjelent a piacon, amihez a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán is nyertek el forrást. „Megkaptuk a szabadalmat az öntanuló fűtési algoritmusunkra, elindult a nemzetközi szabadalom” – árulta el Szarvas Péter. A cég egyedisége rendszerfüggetlenségéből fakad: a Chameleon a központi idegrendszer, a szinkrontolmács, ami fordít a gyártók rendszerei között és hidat képez az eddig zárt okos otthonok között; kompatibilis és bővíthető más márkák szoftvereivel és hardvereivel.
A Chameleon mindezek mellett átadta Európa szerte egyedülálló bemutató lakását is, ahol élőben kipróbálható, milyen egy okosotthon rendszer és mi az automatizált funkciók lényege, hogy hogyan szolgálja a kényelmet, a család biztonságát és esetleg hogyan spórolhatunk vele.
A demólakás megtekintése során lehet kalkulálni, hogy milyen költsége van egy okos otthonnak, és építkezés melyik szakaszában érdemes megtervezni vezetékes, vagy vezeték nélküli verzióban.
A rendszert a beruházók a villanyszereléssel együtt tudják egyszerűen telepíteni. A fejlesztők előre bekábelezik a házat, konnektorok, kapcsolók mögé húznak be a jelkábeleket, amely stabil és biztonságos alapja lehet a legtöbb itthon kapható smart home rendszernek. Ez a megoldás azoknak is jó, akik nem szeretnének most beruházni egy okosotthonra, de szeretnék megtartani a lehetőséget a jövőben a kiépítésre.
A Chameleon egyedüli magyarként kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen egy 4 hónapos kanadai akcelerátor programban a világ első számú egyetemi inkubátorprogramjában a torontói székhelyű The DMZ-ben. A programot követően a külpiaci terjeszkedésben Magyarország Torontói Főkonzulátusa és a HEPA Magyar Export Fejlesztési Ügynöksége nyújt és nyújtott folyamatos segítséget. Ennek köszönhetően olyan nagy nemzetközi ingatlan-beruházókhoz és építőipari cégekhez jutottak el, valamint kezdtek tárgyalásokba, amelyek Kanada és USA szerte építenek lakásokat és irodákat.
A cég alapító tulajdonosa, Szarvas Péter megjegyezte: rendkívül büszke arra, hogy a kijutott startupok közül elsőként a Chameleon tért haza úgy, hogy megállapodás alatt állnak egy nemzetközi beruházó csoport új kanadai felhőkarcolójának „okosítására”. A minta projekt keretében egy 250 lakásos társasházat „okosítanak” – látnak el okosmegoldásokkal – első körben.
Ennek sikeres lezárását követően már ez az egy cégcsoport is évente több ezer Chameleonnal szerelt lakásra való megrendelést prognosztizált.
A beszámolóból kiderült, a cég árbevétele a járványügyi korlátozások ellenére 30 százalékkal, 200 millió forintra bővülhet idén, és a sikeres nemzetközi terjeszkedés, valamint a több százmillió forintos friss tőke bevonása tovább erősíti a piaci pozícióit, és előkészíti a 2022-re tervezett tőzsdére lépést is.
Az eredmények meghaladták a várakozásokat, a 2019-ben 150 millió forintos árbevételt elérő cég idén kivásárolta egy korábbi befektetőjét, és a COVID ellenére is 200 millió forintos árbevételt tervez. 2019-ben a 8 munkavállalót foglalkoztató vállalkozás alkalmazottainak száma 24-re emelkedett.
Szarvas Péter hangsúlyozta, hogy a versenyképes magyar termékek külpiaci hódítása nemzetgazdasági érdek is, a Chameleon részvényeibe pedig érdemes befektetni. Ezt tükrözi, hogy befektetési szerződést írtak alá a hazai startup és KKV szektor egyik elsőszámú tőkefinanszírozó partnerével, így a vállalkozás 150 millió forint friss tőkét kapott. Ezen túl az idei, „angyal befektetések” összege meghaladja az 51 millió forintot, így a legutolsó tőkebevonásnál a cégérték 2,5 milliárd forintra nőtt.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.