2021.02.27, Szombat
Nagy az érdeklődés az első világháborús katonai adatbázis iránt
illusztráció - pixabay

Nagy az érdeklődés az első világháborús katonai adatbázis iránt

MTI

2021.02.18. 14:05

A nyilvánosság számára is elérhető online adatbázist már több mint negyedmillióan keresték fel.

Hirdetés

Jelentős társadalmi érdeklődés övezi az első világháborúban hősi halált halt, megsebesült vagy hadifogságba esett magyar honosságú katonák adatbázisát, amely tavaly óta a nyilvánosság számára is elérhető - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön.

Németh Szilárd hangsúlyozta: a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) levéltárosai, hadisírgondozói - Kovács Vilmos parancsnok vezetésével végzett - csaknem évtizedes munkájának eredménye több mint tudományos teljesítmény, hiszen a magyar nemzeti emlékezetet erősíti.

Az államtitkár a magyar nemzet nevében köszönetet mondott mindazoknak, akik A magyar katona áldozatvállalása a nagy háborúban című projektben közreműködtek. Azt üzenték az embereknek: a magyar hősöket fel kell kutatni, meg kell ismerni, meg kell nevezni és feléjük kegyeletteljes tisztelettel kell fordulni - tette hozzá, üdvözölve, hogy az adatbázis közzétételével lehetővé tették a magyar családoknak, hogy megismerjék saját múltjukat.

 

123 országból negyedmillióan keresték már fel az oldalt

A mintegy öt hónapja elindított katonahoseink.militaria.hu oldalnak a múlt hétig negyedmillió használója volt, 123 országból - jelezte az államtitkár, külön kiemelve, hogy a honlapot többségében fiatalok keresték fel, jellemzően mobiltelefonon keresztül.

A sajtótájékoztatón bemutatott statisztikai adatok szerint a legnagyobb arányban (33,5 százalék) a 25 és 34 év közöttiek használták az oldalt, másodsorban a 18-24 éves korosztály 27,5 százalékkal, tehát az adatbázis felhasználóinak több mint 60 százaléka 18 és 34 év közötti volt.

Az oldalt a legtöbben Magyarországról használták, de Romániából, Szlovákiából, Ausztriából, Németországból, az Egyesült Királyságból, Kubából, a Maldív-szigetekről, Pakisztánból is felkeresték.

 

Az adatbázis folyamatosan bővülhet

Németh Szilárd beszámolt arról is, hogy indulásakor az oldal 1 538 818 katona adatait tartalmazta, de a folyamatos kutatások révén azóta már 22 ezer új adatsorral egészült ki.

A HM HIM háttéranyaga szerint a veszteségi adatbázis 100 év után nem lehet teljes, mivel már nem áll rendelkezésre minden egykori forrás. Az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének veszteségi nyilvántartása - különféle okok miatt - már 1914 végén sem volt hiánytalan, nem beszélve az 1918. novemberi katonai összeomlás időszakáról, amikor a veszteségek dokumentálása már rendkívül hiányosan történt. Éppen ezért adatbázisuk kész az ezután feltárt, magán- vagy közgyűjteményekben elfekvő, hiteles adatokkal való bővítések befogadására - írták.

Az átfogó, nyolc évig tartó kutatási és adatbázis-építési projektet a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezte és jórészt koordinálta, a HM, valamint az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával, a Magyar Nemzeti Levéltárral és Budapest Főváros Levéltárával, valamint külföldi partnerintézményekkel együttműködve.

OrszágosHadtörténeti Intézet és MúzeumhonvédelemHonvédelmi MinisztériumI. világháború