A hangsúly a színes rendezvénysorozatok megvalósításán van, de ezen kívül kisebb korszerűsítésekre is lehetőséget ad a program.
Kulturális programsorozattal pályázhatnak a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa programban résztvevő kistelepülések a Pajta-programra június 30-áig. A pályázat elsősorban a már meglévő épületekben megvalósuló újszerű, kreatív programok megvalósulását támogatja – tájékoztatott szerdán az EKF programsorozat marketing és kommunikációs csoportvezetője.
Erdélyi Krisztina elmondta, hogy a Pajta-programnak köszönhetően megvalósuló rendezvények első ütemben július és október között színesítik majd a térség kulturális kínálatát.
Megjegyezte,
a hangsúly a színes rendezvénysorozatok megvalósításán van, de ezen kívül kisebb korszerűsítésekre is módot ad a program, mint például a fűtés megújítása vagy tisztasági festés.
A maximális elnyerhető összeg pályázónként 10 millió forint - fűzte hozzá.
Az ötezer főnél kisebb létszámú települések számára elérhető pályázati lehetőség második ütemére 2022. szeptember 1. és 30. között lehet jelentkezni, majd ezt követően az év során várhatóan még egyszer megnyílik a pályázati lehetőség. Az első ütemben 3-4, a második ütemben 8-10 programterv kap majd támogatást, 2023 végéig pedig mintegy 20 település kapcsolódhat a Pajta-hálózathoz.
Pályázatot nyújthatnak be helyi önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok, nonprofit és profitorientált gazdasági társaságok, civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, közalapítványok, közművelődési és oktatási intézmények amennyiben legalább egy éve működnek az adott településen - tette hozzá.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.