2024.10.04, Péntek

Egy év múlva luxusszállodaként nyílik meg a Párisi Udvar

magyarepitok.hu

2017.05.19. 13:37

A Market Építő Zrt. kivitelezésében készülő ötcsillagos hotel elsősorban az üzleti közönséget célozza majd. A műemléképület restaurálása során nagy gondot fordítanak az eredeti hangulat megőrzésére is.

Budapest egyik ikonikus épülete, az 1976-ban műemlékké nyilvánított Párisi Udvar évekig állt kihasználatlanul, majd a tulajdonos Párizs Property Kft. a készülő szálloda üzemeltetőjeként a Mellow Mood Hotels-t bízta meg azzal, hogy visszaállítsa a ház eredeti pompáját és hotelt alakítson ki benne. A teljes felújítás 14 hónappal ezelőtt kezdődött. A felújítás kiviteli terveit az Archikon Kft. készíti 2014 óta folyamatosan, a kivitelezésre pedig a Market Építő Zrt.-t választották.

Összesen 28 hónap felújítási és rekonstrukciós munkát követően, 12,5 milliárd forintos tervezett beruházási költség mellett, a 2000 négyzetméter alapterületű (közel 12 ezer négyzetméter beépített területű) Párisi Udvar Hotel Budapest 2018 májusában-júniusában nyitja meg kapuit. A Petőfi Sándor utca lezártsága azonban már idén novembertől megszűnik.

 

A száztíz szobás hotel egy része a járókelők számára is elérhető lesz

Az épület leglátványosabb eleme a passzázs, ezért a szálloda főbejáratát itt, a Petőfi Sándor utca felől helyezték el, gépjárművel elérhető módon. A hatszögű kupolás központi tér közönségforgalmi és lobby funkciót kapott. A csatlakozó bár, étterem és kávézó közvetlen kapcsolattal bír majd a Ferenciek terével, a passzázs így a szállodai előtér funkció mellett az utca embere számára is elérhető lesz. A passzázs és az utca között két szinten üzletek várják majd a vásárlókat.

Fazekas Tamás, a szálloda majdani igazgatója elmondta, hogy a Párisi Udvart Magyarország top három hotele közé szeretnék juttatni. Száztíz, budapesti viszonylatban igen tágas szobát alakítanak ki öt szinten elhelyezve. Nagy részük 30-35 négyzetméteres, ám 18 egyedi lakosztályt is létrehoznak, ezeket az épület sarkainál, a különleges hatszög alakú terekben, valamint a legfelső szinten tetőteraszos rezidenciaként alakítják ki.

Az udvar lefedésével hangulatos lounge szintet hoznak létre, felette úgynevezett kristálykupolával. Az első emelet executive szint lesz, amely az itt megszálló üzletemberek számára nyugodt munkakörnyezetet biztosít. A hátsó szárnyban a hotelszobák mellett spa-t, masszázst és wellnesst, illetve egy konferenciaszintet terveznek, egy 90, egy 60, valamint két 25 fős konferenciateremmel.

 

Nagy kihívást jelentenek az érzékeny műemléki részletek

Az épület kivitelezése során a műemlékileg védett szerkezetek, az előre nem látható részletgazdagság és a megóvásra érdemes elemek jelentenek igazi kihívást. A kiemelten védett épületrészek közé tartozik az utcai homlokzat, a passzázs, a kettős lépcsőház, a háromkarú főlépcsőház, a poligonudvar egyes részei és a tetőfelépítmények mázas kerámia burkolatai.

Hermesz János, a Párizs Property Kft. projekt menedzsere, a felújítást végző csapat vezetője elmondta, hogy az épület engedélyezési és kiviteli terveit az Örökségvédelmi Hivatal szigorú felügyelete mellett készítették el. A felújítási munkák is a hatóság felügyelete és konstruktív segítsége mellett, szakrestaurátorok által készített tervek alapján történnek. Az épület érzékeny részleteit adó műemléki elemeket többségében budapesti és vidéki restaurátori műhelyekben újítják fel.

 

A Párisi Udvar története kalandokal teli

A ház helyén a 19. században a város egyik első passzázsos, kétszintes üzletháza, a Brudern-bazár működött. A Belvárosi Takarékpénztár Rt. 1906-ban vette meg Budapest legdrágább ingatlanát, és a bazár épületét elbontották, hogy új székházat, üzletházat, műtermeket és bérlakásokat építsenek. A Párisi Udvar építkezése ezután kezdődhetett el, 1909-1914 között zajlott. Az építész Schmahl Henrik volt, aki egyedi, arab, mór és gót stílusjegyekkel bíró szecessziós épületet tervezett. A házon a kor legnevesebb mesterei dolgoztak, Zsolnay kerámiák, Róth Miksa üvegablakok, Villeroy & Boch mettlachi, Haas és somogyi féle Luxfer üvegek, Jungfer Gyula műhelyében gyártott kovácsoltvas korlátok és kapuzat díszítik az épület számos pontját. A passzázs portálszerkezeteinek gyártója pedig az az angol cég volt, amelyik a londoni Harrods üzletház kirakatait is készítette.

A házat a század folyamán többször átalakították, 1921-től az IBUSZ használta. A világháborús és az 1956-os sérüléseket 1961-1963 között állították helyre, a passzázsból a szomszéd épület passzázsába vezető átjárót pedig 1984-ben építették ki. Az elmúlt száz évben rengeteg belső átalakításon esett át az épület, melyet változó stílusú és minőségű falburkolatok, álmennyezetek, elfalazások jellemeztek. A beruházók kiemelten fontosnak tartják, hogy e patinás épület a hagyományok szem előtt tartása mellett úgy kap új funkciót, hogy az ötcsillagos szálloda, illetve a passzázs a budapestiek életének újra aktív részese lesz.

Galéria

Pest megyeMarket Építő Zrt.szállodaberuházásLipótváros