2024.10.13, Vasárnap

Halad a dél-budai szuperkórház projekt: megvették a telkeket

MTI

2017.07.12. 12:45

4,4 milliárd forintból vette meg a kormány az új zöldmezős beruházáshoz szükséges ingatlanokat. Az 1058 ágyas kórház a főváros teljes egészségügyi ellátását megújító terv részeként épül meg.

Folytatódhat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és háttérintézménye, az MNV Zrt. dél-pesti kórházfejlesztése. Az új egészségügyi központ az M1-es és M7-es autópályák budapesti szakasza mellett, a XI. kerületi Dobogó városrészben fog felépülni, a tervezésére 2,3 milliárd forintot különített el a kormány.

Az MNV Zrt. megvette az új dél-budai kórházi centrumnak otthont adó magáningatlanokat, az ehhez szükséges összeg 4,4 milliárd forint volt - mondta Cserháti Péter, az Egészséges Budapest Program (EBP) miniszteri biztosa az MTI-nek. A teljes terület nyolc ingatlanból áll, ezek fele eddig is állami és önkormányzati, másik fele pedig magántulajdonban volt – tette hozzá. Előbbiek egyike véderdősáv, amit közvetlenül az állam kezelt, három pedig kis forgalmú út, ezeket a XI. kerület az állam rendelkezésére bocsátotta.

A miniszteri biztos elmondása szerint a nagy centrumok fejlesztése 2019-ben indulhat meg, ha a döntések kellő időben megszületnek. Kitért arra is, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban a Kormányinfón a dobogói beruházást 120-150 milliárd forintos összeggel körvonalazta, ennek pontosítását kell elvégezni szeptemberig, hogy a közbeszerzéseket egzakt összegekkel írhassák ki.

 

Megújul Budapest egészségügyi ellátása

Az EBP-re 40 milliárd forintot különített el a kormány, az új szuperkórház ennek keretében épül fel. A program célja a fővárosi és Pest megyei ellátórendszer megújítása. A dél-budai építkezés mellett Észak-Pesten megkétszerezik a Honvédkórház kapacitását, Dél-Pesten a Nagyvárad téren építenek 1300 ágyas épülettömböt. Budán a Kútvölgyi úton kiürülő egészségügyi épületet korszerűsítik és a Szent János Kórházban is felújításokat végeznek majd.

Pest megyekórházegészségügy