2024.03.29, Péntek

Százharminc éves a HÉV, nosztalgiajáratokkal ünneplik

MTI

2017.08.13. 09:33

1887 augusztusában indult a Közvágóhíd és Soroksár között az első helyiérdekű vasút, amit már az első évben több mint félmillióan vettek igénybe.

Hirdetés

Az első helyiérdekű vasút forgalomba állításának 130. évfordulójáról ünnepi programsorozat keretében emlékeznek meg: augusztus 20-tól október 14-ig a H6-os HÉV vonalán utazhatnak az érdeklődők az 1950-es és 1960-as évek hangulatát idéző MVIII-as nosztalgia motorkocsival. Emellett a nagy múltú HÉV teherszállítás emléke előtt tisztelegve idén először egy LVII-es villanymozdony által vontatott tehervonat fotózására is lehetőség nyílik szervezett körülmények között, nyílt vonalon.

Egy hétvége erejéig eredeti színtervű festésében visszatér a Ráckevei HÉV-re a Csepeli HÉV-ről ismert MIX/A típusú motorvonat, akik a múlt század elejének hangulatára vágynak, azok pedig a gőzfelhős hétvégét használhatják ki, amely során gőzvontatású nosztalgiavonat fog közlekedni Ráckevére.

A programok mellett szeptemberben megjelenik a Hévkönyv, amely a Budapesti Helyiérdekű Vasút elmúlt 130 évének jelentős vagy kevésbé emlékezetes, de jellemző pillanatait kívánja felidézni az 1887-es indulástól máig.

Az ünnepi programok 2018-ban a H8-as gödöllői és a H5-ös szentendrei HÉV-vonalakon folytatódnak. A sorozat részleteiről a MÁV-HÉV Zrt. honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

 

Így indult a HÉV a 19. században

A 19. század vége felé rohamosan nőtt az igény a Budapest környéki települések és a főváros közötti utazásokra, ezért a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) 1887. augusztus 7-én átadta első helyiérdekű vasútvonalát Közvágóhíd és Soroksár között, majd ezt követte 1888 júliusában a Keleti pályaudvar-Cinkota, és ugyanezen év augusztusában a Filatorigát-Szentendre helyiérdekű vasútvonal átadása - idézte fel a MÁV Kommunikációs Igazgatósága.

Már az első évben több mint félmillió utas vette igénybe a HÉV szolgáltatásait, és ez a szám rövid idő alatt megtöbbszöröződött. A következő években meghosszabbították a vonalakat Soroksártól Ráckevéig, Cinkotától Gödöllőig, illetve a Filatorigáttól Császárfürdőig.

Pest megyeHÉVkönyvnosztalgiavonat