2024.10.15, Kedd

Ezek a nagyszabású egészségügyi fejlesztések várhatók a megyében

MTI

2017.12.22. 09:18

Három centrumkórház, 28 társkórház és számos szakrendelő újulhat meg összesen 700 milliárd forintból.

Kilenc szakrendelő fejlesztésére 18,5 milliárd forintot biztosít a kormány az Egészséges Budapest Program keretében - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön.

A többi közt a váci és a ceglédi kórház járóbeteg-szakellátását, a Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézetet, valamint a fővárosi XII. kerületi és a nagykátai szakrendelőt újítják fel. Ez azonban csak egy része annak a fejlesztési koncepciónak, amely alapján megújítják a Budapesten, illetve a központi régióban élők egészségügyi infrastruktúráját.

 

A sürgősségi ellátást helyezik a fejlesztések középpontjába

A központi költségvetésből erre a célra eddig több mint 70 milliárd forintot különítettek el, de a tervek szerint ennek tízszeresét költik majd el három centrumkórház, 28 társkórház, illetve szakrendelők építésére, felújítására, műszercserékre – hangsúlyozta Ónodi-Szűcs Zoltán. Erre azért van szükség, mert az ország többi részében uniós pályázatok útján korábban 500 milliárd forintot költöttek erre a célra, de a fővárosban és környékén erre nem állt rendelkezésre EU-s forrás.

Elmondta azt is, hogy ezek a beruházások a korábbiaktól eltérően másfél év alatt kidolgozott szakmai koncepció szerint történnek. A koncepció egyik legfontosabb rendező elve a sürgősségi ellátás biztonságosabbá tétele, mivel most a mentőszolgálatnak rendkívül bonyolult szabályrendszer szerint kell végeznie feladatát. Ónodi-Szűcs Zoltán fókuszpontként a betegbiztonság és a betegelégedettség növelését jelölte meg.

VácCeglédDunakesziegészségügyi fejlesztésPest megyeNagykátaXII. kerületkórházfejlesztésEgészséges Budapest Program