2024.10.04, Péntek

Regionális Borverseny Százhalombattán

2016.03.27. 09:24

Civil kezdeményezésre rendezte meg Százhalombattán a Csobolyó Borbarát Egyesület a regionális borversenyt a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban. 

Civil kezdeményezésre rendezte meg Százhalombattán a Csobolyó Borbarát Egyesület a regionális borversenyt a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban. A nagymúlti hagyománnyal rendelkező rendezvényen köszöntőt mondott Sinka László, alpolgármester, közreműködött a Forr-Más Hagyományőrző Együttes és a Muslinca Dalárda a borhoz kapcsolódó jó hangulatú dallamokkal.

A verseny elsődleges célja, hogy a környező települések szőlősgazdái, borászai megismerkedjenek egymással, kapcsolatokat építsenek ki, tapasztalatokat cseréljenek, a hagyománnyá vált megmérettetés által ösztönözzék a környék gazdáinak minőségi bortermelését. Ezen eseményen a régióban termelt borokat a behozott minták alapján a szakmai és társadalmi zsűri közösen bírálja el, érzékszervi minősítés alapján.

Százhalombattáról és a térségből számos borász nevezett a versenyre, így a bírálóbizottságnak nehéz dolga volt. A zsűri a jobbakat oklevéllel, a legkiválóbbakat pedig ezüst, aranyéremmel és serleggel jutalmazta. A legjobb borok kategóriájában a győztesek között volt Varga Imre, Kiss Ferenc, Mérges István, Megyesi Dezső, Süle Károly százhalombattai és Hudák Mihály érdi borász is. A díjátadás után stílusosan pincepörkölt volt a vacsora, melyhez díjnyertes borokat kínáltak a résztvevőknek.

A borverseny vándorkupája is minden évben gazdára talál, melyet az idei évben Süle Károly nyert el.

Százhalombattán ezt a szép hagyományt folyatni kívánják, mellyel népszerűsítik a térségi és mezőföldi borokat – erősítve a közösségi élményekkel.

forrás: battanet.hu

Galéria

HelyiSzázhalombatta