Idén négyen vehették át Cegléden az egészségügyben dolgozók városi elismerését.
Idén négyen vehették át Cegléden az egészségügyben dolgozók városi elismerését. Dr. Karácsony Tibor, Dr. Pipicz Sándor, Éberhardt Éva és Petróné Hajós Erika kapta a rangos díjat. De igazgatói dicséreteket, orvosi kinevezéseket is átadtak, és köszöntötték a többszörös véradókat.
A magyar egészségügy legnagyobb ünnepe az anyák megmentője, Semmelweis Ignác nevéhez kapcsolódik. Az ország szinte minden kórházában ünnepséget tartanak a néhai kiváló orvos, Semmelweis Ignác július 1-i születésnapja alkalmából. A ceglédi Toldy Ferenc Kórházban is többéves hagyomány már, hogy ebből az alkalomból köszöntik az egészségügyi dolgozókat. Az idei ünnepségen a polgármester, Takáts László mondott köszönetet a város nevében a kórház és a rendelőintézet dolgozóinak. ,,Mint önök előtt is ismert, hamarosan megkezdődik az egészségügyben a dogozók bérrendezése, ami közel 20 000 orvost, 80 000 ápolót érint az ősszel. A fizetésemelésre összesen 100 milliárd forintot költ el a kormány két év alatt." - fogalmazott Takáts László.
Az egészségügyben dolgozók nagyon megérdemlik a pozitív változásokat - hangsúlyozta a polgármester. Hiszen számukra nincsenek ünnepek, hétvégék és alig vannak szabadnapok. Ők azok, akik mindig készenlétben állnak, hogy másokon segítsenek. Az ünnepségen részt vett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara fekvőbeteg-ellátás alelnöke is. Üveges Péterné a hamarosan bekövetkező bérrendezést részletezte. ,,Jó néhány kolléga meg fogja gondolni a jövőben a nyugdíjba menetelt, hiszen az ,,E’’ kategóriában 307 ezer forintot, míg az "F" kategóriában a - diplomás ápolók - 399 ezer forintot vihetnek haza. Ugye megérte a harc kedves kollégák?" - mondta Üveges Péterné.
A Pest Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó István is köszöntötte az egybegyűlteket. A kórházak, egészségügyi intézmények legnagyobb értékei a dolgozói - mondta. ,,Az a szakszemélyzet, mely ezt a rendszert működteti és akkor is működtették, amikor komoly problémák voltak a rendszerben. És ahogy alelnökasszony is elmondta, végre megteremtődött a lehetőség arra, hogy önöket is most már méltó módon honorálja, díjazza az ország."
Idén négyen vehették át az egészségügyben dolgozók városi elismerését. Dr. Karácsony Tibor főorvos, Dr. Pipicz Sándor fogszakorvos, Éberhardt Éva körzeti ápoló és Petróné Hajós Erika iskolavédőnő. A Psychiátriai Osztály vezető ápolóját is köszöntötték. Mészáros József még februárban a Magyar Ápolók napja alkalmából rendezett országos ünnepségen Pro Sanitate díjat vehetett át az egészségügyben való kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként. De igazgatói dicséreteket, orvosi kinevezéseket is átadtak, és köszöntötték a többszörös véradókat. Az ünnepségen a Patkós Irma Művészeti Iskola diákjai műsorral, a Petrik G. Band pedig zenével kedveskedett a kórház munkatársainak.
forrás: cegled.hu