A világverseny komoly promóciót is jelent: a szinkronúszás hátterét a Vajdahunyad vár, az óriás-toronyugrásét a Parlament, a Lánchíd és Halászbástya, míg a nyíltvízi úszó számokét a balatonfüredi Tagore-sétány adja a tévéközvetítések alatt.
Három-négyezer versenyzőt várnak a szervezők a júliusi vizes világbajnokságra, amelyre a résztvevők január 17-étől küldhetik el nevezésüket. Borsa Miklós, a Bp2017 szóvivője az M4 Sport pénteki Sportreggeli című adásában elmondta, hogy 190 nappal a rajt előtt az esemény fő helyszíne, a Dagály Úszóaréna 95 százalékos állapotban van, belül gyakorlatilag kész, és már csak kívül akadnak tereprendezési munkák. Hozzátette, az augusztusban ugyanazokon a helyszíneken sorra kerülő masters világbajnokság esetében még több, összesen 15 ezer versenyző részvételére számítanak.
Borsa Miklós kiemelte, hogy az idei, július 14. és 30. közötti vizes vb lesz az első, amelyet nem egy városban rendeznek meg, hiszen a nyíltvízi úszó számoknak Balatonfüred ad majd otthont. Kitért arra is, hogy a Dagály Úszóaréna elkészülésével párhuzamosan megújul a Hajós Alfréd Uszoda és a Komjádi Uszoda is, a Batthyány téren pedig már épül az óriás-toronyugró versenyek helyszíne, ahol a férfi versenyzők 27 méterről, vagyis kilenc emelet magasságból ugranak majd egy mobil medencébe.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a világ negyedik legnagyobb sporteseményének tartott vizes világbajnokság egyben promóció is lesz Budapestnek, hiszen a Városligetben rendezendő szinkronúszó versenyekről való tévéközvetítés alatt a Vajdahunyad vár lesz látható a háttérben, az óriás-toronyugrás alatt pedig a Parlament, a Lánchíd és Halászbástya, míg a nyíltvízi úszó számok idején a balatonfüredi Tagore-sétány.
"Ezek a képek olyanoknak is kedvet hozhatnak egy magyarországi utazáshoz, akik a sport miatt esetleg nem akartak eljönni Budapestre, vagy a Balatonhoz" - jelentette ki Borsa Miklós, aki beszámolt arról is, hogy a várakozásnál nagyobb az érdeklődés a világbajnokság jegyei iránt, hiszen 33 580 belépő már el is kelt. Tájékoztatás szerint a jegyárakat úgy alakították ki, hogy az átlagos magyar családok is ki tudjanak látogatni az eseményekre, így a legolcsóbb belépők 500 forintnál kezdődnek, a legdrágábbak, az úszó- és vízilabdadöntőre szólók pedig 9000 forintba kerülnek.
Perényi Szilvia, az Önkéntes Program igazgatója elmondta, hogy eddig 4500-an jelentkeztek önkéntesnek, a képzésük tavasszal indul majd el, s közülük végül a legalkalmasabb 2500-3000-et választják ki. Az eddig jelentkezettek 90 százaléka rendelkezik angol középfokú nyelvvizsgával, összesen 58 nyelvet beszélnek, de van köztük külföldi is. A határidő még nem zárult le, ezért a szervezők még mindig várják "az energikus, lendületes, kitartó és megoldáskereső" önkéntesek jelentkezését.
Újabb négy elemmel bővült az extrémpálya.