Különleges akcióval hangoltak a magyar szinkronúszók a budapesti vizes világbajnokságra.
Száztizenhét nappal a budapesti vizes világbajnokság rajtja előtt tömeges vízi szelfizési magyar rekord született a Széchenyi Gyógyfürdőben.
Magyar Rekord Egyesület elnöke az MTI-nek a helyszínen elmondta, hogy a regisztráció alapján 113-an szelfiztek egyszerre a telefonjukkal a fürdő nagymedencéjében. Sebestyén István hozzátette, a résztvevők ezzel egy úgynevezett tömegszerűségi rekordot állítottak fel.
A rekorddöntők között a magyar szinkronúszó válogatott tagjai és a vb önkéntesei is ott voltak.
A tömeges szelfizés magyar rekordja tavaly Békéscsabán született, amikor egyszerre ötszázan vettek részt a csúcskísérletben. A mostani produkció annyiban különbözött attól, hogy a szelfizés vízben történt, ehhez hasonlóra még nem volt példa Magyarországon.
A 17. FINA világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.