2024.03.28, Csütörtök

Másodszorra sikerült! Klein Dávidék már a kettes táborban éjszakáznak

pestpilis.hu

2017.04.19. 13:55

Vasárnap brutális erejű vihar fordította vissza a Mount Everestre tartó két magyart, akiknek még az is kihívás volt, hogy ne sodorja el őket a szél.

Hirdetés

Klein Dávid és Suhajda Szilárd (helyi idő szerint) szerda délután sikeresen elérte a kettes tábort a Mount Everestre indított expedícióban. Klein Dávid közösségi oldalának bejegyzéséből kiderül, a két hegymászó a terveknek megfelelően szerda hajnalban indult el felfelé, és kicsivel több mint 9 óra alatt érte el a célját. A sátrukat mintegy 6490 méter magasan állították fel a kettes táborban, az akklimatizáció jegyében itt töltik a szerda éjszakát.


Negyedórás kézlóbálás és gátlástalan kiabálás

A két hegymászó szombaton elérte az egyes tábort, közben áthaladt a legveszélyesebb szakasznak tartott Khumbu-jégesésen, ami egy 700 méter szintkülönbségű, jégtornyokból és jégtömbökből álló függőgleccser (az alábbi videó a szakasz átjárhatóságát biztosító serpák hajmeresztő munkáját mutatja be).
 


Szombat éjszaka az egyes táborban aludtak 6000 méteres magasságban, másnap azonban hiába kísérelték meg a kettes tábor elérését, vissza kellett térniük az alaptáborba. Klein Dávid vasárnapi naplóbejegyzéséből az is kiderül, hogy miért: a próbálkozásukat 100 km/órás széllökésekkel tomboló vihar tette lehetetlenné. „Néha olyan erővel taszít meg minket az szél, hogy térdre, négykézlábra kell ereszkednünk, hágóvasunkat stabilan a fagyott felszínbe mélyesztve, hogy a hegyen maradjunk” – áll az idézetben.

A hozzájuk hasonlóan a kettes táborba tartó svájci hegymászó, Ueli Steck (a „Svájci Gép”) szintén visszafordulni kényszerült, a két magyar tőle valamivel később döntött a visszafordulás mellett. „Vagy negyedórát lóbálom fagyott kezeimet, hogy az élettelen hurkákba visszatérjen az élet. Közben gátlástalanul kiabálok a fájdalomtól” – írta le Klein Dávid a naplójában.


Még legalább egy hónapig tart az előkészítés

A két magyar április elején kezdte meg a mászást a 8848 méteres csúcsra, és nyolc nap alatt érte el az alaptábort. A most zajló hetekben az alaptáborból indított és oda rendre visszatérő akklimatizációs körökben egyre magasabbra másznak, hogy kiépítsék csúcsra vezető táborláncot és szervezetüket felkészítsék az oxigénszegény magasságra. Ennek teljesülése után május második felében következhet az alaptáborból induló csúcstámadás.

Ha sikerrel jár az expedíciójuk, Klein Dávid és Suhajda Szilárd első magyarként ér fel a világ legmagasabb pontjára oxigénpalack használata nélkül.

FókuszbanKlein Dávidhegymászás

Ajánljuk még