2020.09.27, Vasárnap

Hirdetés

Nyolcezer jegy már elkelt a Duna Aréna első sporteseményére

mti

2017.05.23. 12:32

Két magyar csapatnak is szoríthatunk a pólós BL csütörtökön kezdődő hatos döntőjében.

Hirdetés

Csütörtökön két negyeddöntővel rajtol a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntője az idén átadott budapesti Duna Arénában. Az idei vizes vb-nek is otthont adó létesítmény első sporteseménye az elődöntőbe jutásért vívott Jug Dubrovnik-Olympiakosz találkozó lesz. A horvát-görög csata után este fél 9-kor az Eger és az olasz Brescia csap össze, szintén a négy közé kerülésért. A torna másik magyar résztvevőjeként a Szolnok már korábban kiharcolta az elődöntőbe jutást, azzal, hogy megnyerte a csoportját a Bajnokok Ligájában.

A hatos döntő pénteken az elődöntővel folytatódik, és szombaton a fináléval zárul.

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) ügyvezetője az M4 spotműsorában azt hangsúlyozta, a finálé több, mint a vizes vébé főpróbája, önálló csúcsrendezvény. "Nagyon látványos lesz, mert ennyi hang- és fénytechnika, kivetítő egy uszodában még soha nem volt" - emelte ki Nemcsik Balázs. „A jegyértékesítés folyamatos, jelenlegi állás szerint hét-nyolc ezer néző már biztosan lesz a lelátókon, ahol mintegy 13 ezren férnek el” - mondta az ügyvezető.

Külön kitért rá, hogy a két magyar résztvevő, a Szolnok és az Eger edzőmérkőzés keretében már ki is próbálhatta az új uszodát. Szerdától pedig hivatalos edzéseken is tesztelheti a teljes mezőny a helyszínt. A szombati program keretében, a 15.15 órakor kezdődő bronzmérkőzés előtt lesz a Duna Aréna ünnepélyes megnyitója.
    
csütörtök:
az elődöntőbe jutásért:
Jug Dubrovnik (horvát)-Olympiakosz (görög) 19.00 ó
ZF-Eger - Brescia (olasz) 20.30

péntek:
az 5. helyért 17.30
elődöntő:
Pro Recco (olasz)-Jug Dubrovik/Olympiakosz 19.00
Szolnoki Dózsa-Közgép - ZF-Eger/Brescia 20.30

szombat:
a 3. helyért: 15.15
döntő: 16.45

SportvízilabdaDuna Aréna

Ajánljuk még