2024.10.12, Szombat

A fergeteges magyar szurkolás kedvező FINA-döntést hozott

mti

2017.07.20. 13:25

Ha a magyar férfipóló-válogatott bejut a döntőbe a vizes vb-n, a margitszigeti Hajós Alfréd Uszoda helyett a Duna Arénában játszhat.

A vizes sportágakat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) csütörtöki tájékoztatása szerint a változtatás azért vetődött fel, mert a csoportkörben eddig a magyar férfi és női válogatott meccsein is telt ház és kiváló hangulat volt. A 7000 férőhelyes margitszigeti helyszín helyett a Duna Arénában 12 ezren szurkolhatnának.

„A váltás esetén az eladott, helyre szóló jegyeket nyilván hasonló pozícióba szóló belépőkre kell átváltani. Mindez megérheti a fáradságot, hiszen további ötezer ember biztathatja a katlanban a magyar válogatottat" - áll a nemzetközi szövetség közleményében.

A FINA közleménye hangsúlyozza, hogy az esetleges váltás még nagyobb gondot jelenthet az esemény televíziós közvetítői számára, akiknek a 20.10-kor véget érő úszóversenyek után teljesen át kellene építeniük a kameraállásaikat. Emiatt viszont az eredetileg kitűzött 20.30-as kezdés biztosan nem tartható a vízilabda-finálé esetén, és amennyiben egy órával később indulna a mérkőzés, azt egyeztetni kell az eseményt sugárzó valamennyi tévétársasággal is.

Emellett az uszoda teljes kiürítését, illetve a pólódöntőre érkezők beengedését is le kellene tudni alig több mint egy óra alatt, továbbá a medenceteret is teljesen át kell rendezni. Az úszóknál ugyanis máshol helyezkednek el a versenybírók, míg a pólósoknál zsűriasztal van, továbbá külön bírói dobogó a medence két oldalán.    

Mint írják, a hivatalos időmérő cégnek le kellene szerelnie az összes, úszásnál használt berendezését, felváltani a vízilabdánál használatos eszközökre, majd mindezt másnap reggelre ismét visszacsinálni, hiszen vasárnap lesz az úszóviadal zárónapja.    

"Mindezek tudatában Cornel Marculescu közölte Gyárfás Tamással, a FINA-n nem múlik a váltás, ennyivel tartoznak a hazai rendezőknek. Ha mindenki partner a szándék megvalósulásában - ami több napos egyeztetést igényel -, mindehhez egyvalami még mindig elengedhetetlen kellék: a magyar együttesnek ott kell lennie a döntőben" - zárul a FINA tájékoztatása.

Sportvizes vb 2017vízilabda

Ajánljuk még