2024.10.07, Hétfő

Startolhatnak az önkormányzatok, újabb kétmilliárd forint a főváros közösségi tereire

mti, magyarepitok.hu

2018.04.25. 16:24

Tavaly 32 projekt kapott támogatást, valamennyi kerületben zajlottak fejlesztések. Öt év alatt 12 milliárdból fejlődtek a közterek.

Kétmilliárd forintos keretösszeggel folytatódik a 2013 óta zajló Tér-Köz program. A főváros május 2-ai kezdettel új pályázatot hirdet meg kerületi önkormányzatok számára közterületek komplex megújítására és közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására. A pályázat beadásának határideje július 4.


Mire lehet pályázni?

A program célja a városkép javítása, az épített és természeti örökség megőrzése, és ezáltal az érintett városrészek vonzerejének növelése.

A forrással olyan közterületek és középületek létrejöttét támogatják, amelyek bárki számára nyitva állnak és erősítik a közösségi életet.

A közterületek esetén fontos a gyalogos- és kerékpárosbarát kialakítás és az akadálymentesség.

A pályázat első, 2013-as meghirdetése óta a városrehabilitációra szánt összesen 12,7 milliárd forintnyi fővárosi támogatáshoz csaknem ugyanannyi önerőt biztosítottak a kerületi önkormányzatok - olvasható az elfogadott előterjesztésben. Tavaly áprilisban a 2016-os pályázat 42 projektjéből 32 kapott támogatást összesen 5,5 milliárd forintos értékben. Mind a 23 fővárosi kerületben indultak fejlesztések.
 

Így néz ki a teljes lista

  • Az első kerületben a Batthyány tér és a Horváth-kert;
  • a második kerületben az Adyliget parka;
  • a harmadik kerületben a Krúdy sétány fejlesztése, a Holdudvar park és a Lékai bíboros tér revitalizációja, a Derű utcai park rehabilitációja;
  • a negyedik kerületben a Szigeti József sétány funkcióbővítő megújítása, valamint a Szilas park komplex fejlesztése, a Rózsaliget köz közterületi rekonstrukciója;
  • az ötödik kerületben a Podmaniczky tér felújítása;
  • a hatodik kerületben a Jókai tér komplex megújítása;
  • a hetedik kerületben a Kisdiófa Közösségi Kert ökologikus szemléletű fejlesztése és az Erzsébetvárosi Kerületfejlesztési Tájékoztatási Pont kialakítása;
  • a nyolcadik kerületben a Palotanegyed, Európa Belvárosa Program, valamint a Tér Építők;
  • A kilencedik kerületben a Bakáts projekt;
  • a tizedik kerületben a kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása;
  • a 11. kerületben a Gazdagréti tér megújítása;
  • a 12. kerületben a Hegyvidék főutcája;
  • a 13. kerületben a Rákos-patak Béke utca - Göncöl utca közötti szakaszának komplex közparki felújítása;
  • a 14. kerületben a Csertő park zöldfelületeinek klímatudatos rekonstrukciója és fenntartható menedzsmentje, továbbá a Mindenki sportpályája, valamint a Megújuló zöld folyósó;
  • a 15. kerületben a Rákospalota "főutcája" és a Rákos út terei;
  • a 16. kerületben a Szilasmenti kerékpárút közösségi tereinek bővítése;
  • a 17. kerületben az Új közösségi ház létrehozása Rákoshegyen és a Szent István park rekonstrukciója, valamint a kerékpárforgalmi nyomvonal kialakítása a Naplás út mentén;
  • a 18. kerületben a Kossuth tér közösségi célú komplex megújítása, valamint a Havanna piac közösségi célú megújítása;
  • a 19. kerületben a vizes játszótér kialakítása a Berzsenyi utcában, valamint a többfunkciós KRESZ- és közösségi park kialakítása, továbbá a wekerlei kispiac felújítása, illetve a Temesvár utca 117/A sz. épület többfunkciós felújítása
  • a 20. kerületben a hullám csónakházak funkcióbővítő fejlesztése;
  • a 21. kerületben a napközis tábor komplex megújítása és a Csepeli Rákóczi kert megújítása, közösségi tervezés keretében;
  • a 22. kerületben a Hajó utca-Duna parti sétány környezetének fejlesztése, illetve a Szent István tér komplex fejlesztése, valamint a Hajós Alfréd Tanuszoda és a Klauzál Gábor Művelődési Központ belső-hátsó udvarának funkcióbővítő megújítása;
  • a 23. kerületben a Molnár-szigeti volt napközis tábor és környezetének továbbfejlesztése nyert támogatást.
Helyipályázatközterek