2024.04.19, Péntek

Szentendrén mutatták be az újra kiadott Magyarország hadtörténete című könyvet

2016.05.19. 11:02

Újra megjelentette a Zrínyi Kiadó a Magyarország hadtörténete című könyvet.

Hirdetés

Újra megjelentette a Zrínyi Kiadó a Magyarország hadtörténete című könyvet. A bővített kiadvány első kötetét május 17-én, kedden mutatták be Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.

A könyv szerkesztője, Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese a bemutatón elmondta, rendhagyó módon a négykötetes mű harmadik része jelent most meg, az első, a második és a negyedik rész később várható. 

A harmadik, a Magyarország a Habsburg Monarchiában alcímmel megjelent kiadvány az 1718 és 1919 közötti hadtörténetet dolgozza fel. Ez az időszak a török megszállás végétől, az ország felszabadulásától kezdődik és az első világháború végéig tart, érintve a napóleoni háborúkat, az 1848-49-es forradalmat, Kossuth Lajos emigrációját és a Habsburg Monarchia hadseregét, haditengerészetét. 

„Úgy döntöttünk, hogy egy tágabb értelemben vett hadtörténelmet írunk, hiszen ez talán azoknak az olvasóknak is emészthetővé és érthetővé teszi a témát, akik irtóznak a vérontástól” – mondta, ezzel utalva arra, hogy a könyv visszafogott stílusban, a tényekre koncentrálva íródott.

A könyvben sok új térkép és kép szerepel, de sorra veszik a korabeli fegyvereket, hadieszközöket és egyenruhákat is. Elhangzott az is, hogy a Magyarország hadtörténetét két kötetben már korábban kiadták, a mostani újranyomást azonban kiegészítették és bővítették, így az új kiadvány már négy részben lesz elérhető. A harmadik részen összesen 15 szerző és 10 lektor dolgozott. 

A könyvbemutatót az MH Altiszti Akadémia Görgey-napok elnevezésű programsorozata részeként szervezték. A Görgey-napok három napján színdarabot mutatnak be, kiállítást rendeznek és ünnepi állománygyűlést tartanak a szentendrei bázison. 

forrás: honvedelem.hu

Galéria

SzentendreFókuszbanMagyarország hadtörténeteMH Altiszti Akadémia