2024.04.16, Kedd

Tájházak Napja 2016 a hétvégén - kiemelt helyszín az Ócsai Tájház

2016.04.19. 12:52

Családi programok, foglalkozások, tárlatvezetések 2016. április 23-24-én a magyar tájházakban.

Hirdetés

Családi programok, foglalkozások, tárlatvezetések 2016. április 23-24-én a magyar tájházakban – Magyarországon és a határon túli településeken egyaránt. A látogatók megismerhetik a népi szokásokat, a népi mesterségek fortélyait, a helyi gasztronómia különlegességeit! Idén a kiemelt helyszí az Ócsai Tájház lesz – ahol „A ruha teszi az embert” tematika köré szervezik a programot, többek között élő viseletkiállítással, hagyományőrző keresztelővel várják a látogatókat.

A Tájházak napját évek óta a Szent György naphoz legközelebb eső hétvégén, április 24-a körül rendezik meg. Ez a nap fontos szerepet kapott a paraszti kultúrában. A Sárkányölő napján hajtották ki először az állatokat a legelőre. Azért, hogy a csordát, gulyát, nyájat semmilyen baj ne érhesse, több helyen tűzön, füstön hajtották keresztül őket, az istállókat és házakat pedig tüskés ágakkal, a kerítésre akasztott töviskoszorúval óvták.

A szép tavaszi időben a tájházak nem csak a kihajtás hagyományait elevenítik meg. Ezen a napon az állandó gyűjtemények mellett sok különlegességgel is megismerkedhetünk. Van, ahol a régi kemencét helyezik újra üzembe, máshol megcsodálhatjuk a helyi kézművesek munkáját, ételkészítést tanulhatunk, speciális tárlatvezetéseken vehetünk részt.

 

2016-ban a kiemelt helyszín az Ócsai Tájház lesz – ahol „A ruha teszi az embert” tematika köré szervezik a programot, többek között élő viseletkiállítással, hagyományőrző keresztelővel várják a látogatókat. Az egész napos családi program az április 23-án 10 órakor keresztelővel egybekötött Istentisztelettel veszi kezdetét az Ócsai Református Műemléktemplomban. A nap folyamán a Tájház udvarán kézműves kirakodóvásár és gyerekfoglalkozások várják az érdeklődőket. 14 órakor Izsák Zoltán Sotiris magángyűjteményéből, a történeti Magyarország területéről származó élő viseletkiállítás nyitja meg kapuit. 16 órakor élő “Viselettérkép” lesz a Templom téren.

forrás: csipcsirip / keptar.oszk.hu

Galéria

HívogatóTájházak NapjahagyományőrzésÓcsa