Hirdetés


Korábban megnyílik a közönség előtt a Szépművészeti legfontosabb eleme
MTI

Korábban megnyílik a közönség előtt a Szépművészeti legfontosabb eleme

MTI

2017.07.04. 10:16

A múzeum rekonstrukciójának központi része a 900 négyzetméteres Román csarnok, amit már 2018 tavaszától bemutatnak. A felújítást a Magyar Építő végzi.

„Legutóbb az 1940-es évek elején lehetett teljes pompájában látni a második világháborúban megsérült, majd azóta bezárt Román csarnokot, amelynek műemléki rekonstrukciója az egész beruházás szíve” - számolt be a hétfőn Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Elmondta: a csaknem 900 négyzetméter alapterületű terem falfestményein hetven restaurátor dolgozott, akik mintegy 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá 1500 liter konzerválóanyag, valamint öt és fél kiló aranylemez felhasználásával.

A Román csarnokot a tervek szerint ideiglenesen már a Szépművészeti megnyitása előtt, 2018 tavaszán bemutatják a közönségnek - árulta el a főigazgató. Seress András vezető restaurátor szerint a csarnokban már csupán a párkány alatti falrészről hiányzik a festés. Kőszegi Antal főmérnök hozzátette, hogy ennek felfestése előtt helyezik el a terem újragyártott márvány mozaikpadlóját, majd elvégzik a bevilágító hőszigetelt ablakainak cseréjét, felszerelik az árnyékolóberendezést és napkollektorokat helyeznek a tetőre.

A Román csarnok július 3-án. (fotó: MTI)

A megújult épület 2018 elejétől a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 19. század előtti gyűjteményeiből rendezett új állandó kiállításnak ad otthont. 2018 és 2019 fordulójára a Szépművészeti tervbe vett egy Leonardo-kamaratárlatot, 2019 őszén pedig Rubens és a flamand barokk művészetét bemutató nagykiállítás nyílik majd - ismertette Baán László.

 

Összesen 14 ezer négyzetméteren zajlik a felújítás

Az év végére elkészülnek a Szépművészeti Múzeum új kiállító- és közönségforgalmi terei, a múzeumot átfogó rekonstrukciója után 2018 őszén veheti ismét birtokba a közönség. A Magyar Építő Zrt. által kivitelezett felújítás 14 ezer négyzetmétert, az épület alapterületének mintegy 40 százalékát érinti.

A csaknem 10 milliárd forintos beruházás keretében korszerűsítik a fűtésrendszert, elvégzik a komplex akadálymentesítést, klimatizálják a kiállítóterek egy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket, korszerű restaurátor- és raktárműhelyeket alakítanak ki. A műtárgyraktáraknak csaknem 500 négyzetméterrel több hely jut a megújult épületben. A Liget Budapest projekt keretében zajló munka során a múzeum kiállítóterei összesen 2000 négyzetméterrel bővülnek.

Galéria

Magyar Építő ZrtmúzeumLiget Budapest ProjektműemlékfelújításSzépművészeti Múzeum