2024.03.28, Csütörtök

Többszörös elismerést kapott a Szent István Egyetem

godolloihirek.hu

2016.09.22. 15:46

A Visegrádi Egyetemi Szövetség gödöllői közgyűlésén nem csak a SZIE rektorát tüntették ki, az egyetem és az ENSZ gyümölcsöző együttműködését is méltatták.

Hirdetés

Szeptember 18. és 20. között rendezték meg a Szlovák Agrártudományi Egyetem kezdeményezésére öt évvel ezelőtt alakult Visegrádi Egyetemi Szövetség (VUA) jubileumi közgyűlését a gödöllői Szent István Egyetemen (SZIE) – olvasható a felsőoktatási intézmény sajtóközleményében.

A VUA célja, hogy lehetőséget biztosítson a tagintézmények oktatási, kutatási és publikációs területen történő együttműködésére, s tagjai rendszeresen szerveznek tudományos konferenciákat oktatók és hallgatók számára egyaránt. Erre jó példa volt idén júliusban „Az élelmiszeripar és az üzleti tudomány” című nyári egyetem, melyet a SZIE szervezett. A SZIE rektora, dr. Tőzsér János (aki egyben a szövetség alelnöke is), a gödöllői közgyűlésen vehette át a VUA Award of Excellence kiválósági díjat, az egyetemen az elmúlt évek alatt tanúsított aktív részvételéért és kimagasló tevékenységéért.

A szövetségnek mára már nem csak a visegrádi térségből vannak tagjai, s a most lezajlott közgyűlésen újabb intézmények csatlakoztak, így a taglétszám megközelíti a hatvanat. Az eseményen 9 ország 23 felsőoktatási intézménye képviseltette magát, több mint 50 résztvevővel. A találkozóra az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) képviselője, Cristina Amaral is elfogadta a meghívást, hangsúlyozva ezzel a VUA, a SZIE és a FAO együttműködésének jelentőségét.

Cristina Amaral előadást is tartott a közgyűlésen, melyben elmondta, hogy a FAO európai és közép-ázsiai tevékenységét – amely 53 országot és az Európai Uniót foglalja magába – lényegében a budapesti iroda irányítja. A szervezet tehát jó kapcsolatot ápol Magyarországgal, s ennek elemeként 2008 óta évről évre mintegy 30, különböző országokból érkező fiatal mezőgazdasági szakértő szerezhet posztgraduális diplomát a FAO-Magyarország ösztöndíj jóvoltából. A végzettek száma már meghaladja a 250-et, s ebben a programban a SZIE is partner.

GödöllőHelyiKözgyűlésSzent István Egyetemdíjak